9. fejezet

Now I'm stuck in the middle of nowhere..

Fejemet felhúzott térdeimen támasztottam, és hallgattam a lépcső legfelső fokán, ahogy anyám és Ric halkan beszélgetnek. Tudtam, hogy nagy a baj, de azt nem, hogy ennyire. Anyu hangja mondhatni csupán suttogás volt. Suttogás tele aggodalommal. Úgy egy hete adta el a rendelőt a heves tiltakozásom ellenére is, de kevesebbért sikerült, mint ahogy azt tervezte, így visszakerültünk oda, ahonnan elindultunk. Hiába ajánlottam fel neki a segítségemet, nem érdekelte, szerinte ezt neki kell megoldania mivel ő a felnőtt, csupán elfelejti, hogy nem az egyetlen aki ebben a házban él, és aki dolgozik. Szinte könyörögnie kellett, hogy ne kapcsolják ki az áramunkat, de Ric segített anyu tudta nélkül. Lassan elfogadom, hogy már nem csak ketten vagyunk, de nehéz, a történtek ellenére. Már tudom kitől örököltem a makacsságomat, hiszen még a saját pasijától sem fogad el segítséget, márpedig muszáj lesz, ha még a házban akar maradni és ezt ő is tudja, csupán nem akarja beismerni magának. Mikor lekapcsolódott a villany a földszinten sóhajtva keltem fel és mentem a szobámba. Ki kellett valamit találnom minél előbb, nem terveztem végignézni ahogy elveszítünk mindent és, hogy az anyám lelki ronccsá nem válik emiatt. Abból már van egy a családban, és nem szívesen osztozkodok ebben. Hónapok teltek el mondhatni átlagosan, ugyanis se egy levél, se egy telefon nem érkezett a titokzatos idegenektől. Azonban ennek ellenére sem hiszem, hogy valakik csak játszottak velem, ugyanis az a pasi aznap olyan információt adott át, amit senki más. Mivel ez elég sok szabadidővel jár, ahogy az anyám, úgy én is elkezdtem túlórázni és minél többet dolgozni, hogy tudjak neki segíteni, még ha ő nem is kér ebből. És ami az időm másik részét illeti..

- Na?- a fejemet rázva ültem le mellé.

- Ugyan ott vannak ahol eddig.- kifújtam a levegőt majd hajamba túrtam.- Miért kell ilyennek lennie? Miért nem tud másra is gondolni? Nem csak ő lakik itt..- felpattantam és többször egymás után elsétáltam a fiú előtt, idegességemben.- Annyira önfejű..

- Akárcsak te.- rám villantotta mosolyát, amitől kissé megenyhültem és visszahuppantam mellé. Fejemet vállára hajtottam, karjába karoltam és behunytam szemeimet. Azt kívántam bárcsak reggelre minden megoldódhatna és ne lenne több gond a családdal kapcsolatban.. Bárcsak minden olyan lenne, mint régen. De ezúttal is csalódnom kellett, csakúgy, mint az esetek 90%-ában. Semmi sem lett jobb másnapra, sőt.. Az igazgató egy újabb hívással bombázta anyut, és ismét mesélt neki az újabb lógásaimról. Hiába próbáltam magyarázkodni, hogy dolgoztam, hogy segítsek neki, csak rontottam a helyzeten és egy újabb vitába keveredtünk, amiből ezúttal is én jöttem ki vesztesként. Sírva számoltam be Ethannek a történtekről, aki ezúttal sem lehetett mellettem, mert egy újabb utazáson vett részt. Néhány perces ücsörgés után összeszedtem magam és inkább elővettem a rendelőből elhozott dobozokat és elkezdtem átnézni a holmikat. Fogalmam sem volt mit kéne keresnem, egészen addig míg az utolsó dobozban meg nem találtam.. Egy egyszerű könyvnek nézett ki, de a látszat nem minden. A borítója kopott volt, épp olyan, amit ha valaki a kezébe vesz, rögtön el is dob, hiszen azt gondolná valami régi vacak, de én tudtam mit jelent.. Szívem jelezte izgatottságomat és hevesebben kezdett dobogni. Megfogtam a kopott borító egyik sarkát és húzni kezdtem, míg az el nem vált a felülettől. Egyből felismertem a kis trükköt.. Apu régen mutatott már ilyet és felhívta a figyelmemet a mögöttes tartalomról. Akkor még nem tudtam hogyan is érti, de mára már világossá vált számomra. A kopott borító helyén az én nevem állt. Ujjamat végigvezettem az íráson majd további darabokra szedtem a könyvet, míg meg nem kaptam a részeket, amiket már csak össze kellett tennem, hogy eggyé váljanak. A borító alatti lap volt a kirakós első darabja, majd minden egyes meghajtott oldal rejtett egy másikat. Ezeket kellett kitépnem és a végén összetennem, így kaptam meg a végeredményt.. Egy rövidke üzenet volt, amitől szemeimben könnyek gyűltek.

" Hays.. Remélem sosem fogod ezt megkapni mert az azt jelentené, hogy már nem a tied a rendelő, de ha még is, tudd, hogy szerettelek és ne hidd el nekik amit mondanak. Nem engedheted be oda őket. "

Az Ő írása volt.. Az apám kézírása. Kezeim remegtek és látásomat könnyek homályosították, de a furcsa érzés ellenére örültem, hogy újra egy darabot kaptam belőle. Tudta, hogy kutatni fogok utána, de honnan? Miért volt ennyire biztos benne és kiket nem kéne be engednem oda? A kérdések csak megerősítettek abban, hogy hazugság volt minden, amit a rendőrök mondtak arról az estéről. A sok tudatmódosító szer tett róla, hogy az is maradjon, csupán az agyam nem engedte ezt.

- Hé, nem jössz le e..- ijedtemben magam alá gyűrtem a papírt és azt, ami a könyvből maradt. Ric meglepettnek tűnt ahogy előttem állt.- Ne haragudj..

- Én csak..- valami jó hazugságon gondolkodtam, de semmi sem jutott eszembe.- Csak..

- Nem tartozol magyarázattal, kopognom kellett volna.

- Nem számít.- apró mosolyt küldtem felé.- Hogy van?- felvonta szemöldökét.- Nem áll velem szóba a legutóbbi lógásom miatt.- megrántottam vállamat ő pedig beljebb lépett.

- Ahogy eddig, de..- szavába vágtam, ugyanis tudtam mi következik.

- Én sem könnyítem meg neki.

- Mi az, ami ennyire elszakít a külvilágtól?- néhány pillanatig csupán néztem arcát.

- Semmi..

- A hazugság nem old meg semmit..- habozott majd folytatta.- Ha valami bajba kerültél..

- Mi? Nem!- nem ezt a reakciót várta, így nyugodtabban szólaltam meg újra.- Nem keveredtem semmibe és nem is drogozok ha erre gondoltok, csak.. Kutatok.- megrántottam vállam.

- Kutatsz?- újból felvonta szemöldökét.

- Ahha..- eltűrtem egy kósza tincset fülem mögé mondhatni idegességemben.

- És hogy áll a kutatásod?

- Jól.. Azt hiszem.- sóhajtottam.- Fogalmam sincs.- felnevettem, de nem örömömben.- Néha úgy érzem mindaz amit tudok egyenlő a semmivel.

- Akkor dolgozz rajta még egy kicsit.- arcán mosoly jelent meg.- Le jössz vagy..?- folytatta volna de a fejemet ráztam, így egy bólintással jelezte, értette és már ki is ment a szobából. Hajamba túrva hajtottam előre fejemet és próbáltam összeszedni gondolataimat mielőtt felhívtam volna a barátomat, hogy mindent beszámoljak neki az új fejleményekről, és egyben az újabb zsákutcáról.