14. fejezet

Circles, we're going in circles..

Fejem a hideg konyhapultnak nyomult, fáradt voltam, túlságosan is. A napjaim szinte csak a megszállott kutatásaimból állnak, bár jelenleg nem az apám után nyomozgatok, hanem a múltkori titkos idegen után. Ethan tett nekem egy szívességet a rendőrségen, megpróbáltuk beazonosítani a külseje alapján, ami a mai napig élesen él elmémben, de minden hiába volt. Az összes nyom amit az utóbbi időben követtem csupán zsákutcába vezetett. A kudarcok ellenére képtelen vagyok feladni a keresést, és a folytonos kutatást. A gardróbom belseje tele van feljegyzésekkel és összefüggésekkel. Ha az anyám rájön mindennek vége, ezt pedig nem engedhetem..

- Ha esetleg úgy élnél mint egy korodbeli lány, most nem lennének gondjaid.- levágta fejem mellé a táskáját, amitől felugrottam ijedtemben. Nagyra nyílt szemekkel pislogtam rá, fogalmam sem volt miről beszél.- Mi lenne ha fognád magad és bejárnál az iskolába?- nagyot sóhajtottam. Tény, hogy újonnan ismét elkezdtem kerülni az épületet, de ettől még nem dől össze világ, vagy robban ki a harmadik világháború.. Bár ha az anyámról van szó..- Ohh, és Tommy hívott.. Ad neked egy utolsó lehetőséget, vagy repülsz onnan is..- Tommy a főnököm, aki úgy látszik eddig volt elnéző velem..

- Várj.. Mi az, hogy onnan is?

- Mit hittél, hogy az iskola szó nélkül fogja nézni a lógásaidat?- szemei szinte lángoltak, ha abban a pillanatban ölni tudott volna velük, én már nem élnék.

- Kirúgtak?- felpattantam onnan. Mondtam vagy kérdeztem volna még valamit, de csak tátogni tudtam meglepettségemtől.

- Nem, hála az anyádnak!

- Ohh..- azzal már vissza is ültem a székre, de azonnal meg is bántam reakciómat.- Nem úgy értettem..- hadartam.- Köszönöm..

- Rád sem ismerek Hayley..- felnevetett, közben fejét rázta. Csalódást okoztam neki, ez alkalommal is..

- Én..- sóhajtva kaptam el tekintetemet.

- Hát ez az.. A titkaid mostanában.. Azok teszik tönkre szép lassan a kapcsolatodat Ethannel, vagy Zaynnel.. És velem is.

- Ez nem igaz.

- Ugyan.. Valami sokkal fontosabbat találtál a családodnál, ami megváltoztat és ellök mindentől és mindenkitől. Még is mi lehet ennyire fontos?!- nem válaszoltam, ami abban a pillanatban felért eggyel. Anyu megfordult és elindult ki a konyhából, csalódottan.

- Sajnálom.- semmibe vette szavamat, de meg is értem miért. Nem vagyok jó gyerek, ő nálam jobbat érdemel. Bárcsak mondhatnék neki erről az egészről valamit, de képtelen vagyok, hiszen annyi mindent eltitkolt előlem ő is.. Bízok benne, csupán nem akkor mikor az apámról van szó. Tudom, hogy tudott a dolgairól, még ha nem is az összesről, de tudott róluk, és valószínűleg nem akarja előttem rossz embernek feltüntetni, de már nem vagyok gyerek, el tudom fogadni a dolgokat. Felmentem a szobámba és kinyitottam a szekrényt, elhúzva a ruhákat feltárult a kis nyomozásom eddigi állása. A levelek, a hívásokban elhangzottak, az apám levelei, minden ott volt, de a kirakós még közel sem volt készen. Felragasztottam a titkos idegent, akivel múltkor este összefutottam, kérdőjellel a kis papír közepén, hiszen semmit sem tudok róla, azon kívül, hogy nem tetszik neki az áskálódásom. Az ágyra huppantam és elgondolkodtam anyu szavain. Tényleg ennyire belemerültem ebbe az egészbe..? 

- Hayley!- azonnal lerohantam a lépcsőn, azt hittem baj van hangjából ítélve, és úgy látszott nem lőttem nagyon mellé. A nappalinkban két egyenruhás rendőr állt, mindkettőjüket ismertem, az egyikük Ethan apja volt.. Azt hittem a suli miatt vannak ott, vagy a rendelő miatt.. Vagy.. Sorolhatnám az elmúlt hónapok által összeszedett nem éppen törvényes dolgaimat. 

- Mi folyik itt..?- senki sem válaszolt, éreztem, hogy tényleg komoly a dolog.- Ha a keresés miatt vagytok itt.. Ethan azt mondta nem baj ha me..

- Nem, Hayley..- félbeszakítottak. Összeszűkítettem szemeimet, már csak arra vártam, hogy folytassák, mert kifogytam az ötletekből.- Emlékszel, bejöttél hozzám még tavaly azzal a kéréssel, hogy nézzek utána édesapád ügyének?- bólintottam.- Le kellett zárnunk a nyomozást, apukád szívrohamban halt meg, nem utalt semmi arra, amit behoztál nekünk.

- Mi..? Nem, ez..- elhallgattam.

- Ha tudsz valami mást..- ezúttal én vágtam az ő szavába.

- Semmit. Kösz, hogy utána néztél, sokat jelent.

- Hisz tudod, családtag vagy.- elmosolyodtam, majd miután bocsánatot kértem kimentem a szobából. Amint kiértem az utcára rohanni kezdtem, látásomat könnyek homályosítottak, de nem kellett ahhoz látnom, hogy odataláljak a házhoz. Szinte rögtön ajtót is nyitott, szemei az enyémekhez képest tágra nyíltak. Szavak helyett karjaiba vetettem magam, sírás tört fel belőlem. Magam sem tudtam miért sírtam, csupán fájdalmat éreztem belül a mellkasomban.

- Lezárták a nyomozást..- nem kellett folytatnom, tudta miről beszélek, hiszen elmondtam neki.- Szívroham..- felnevettem kínomban.

- De te nem hiszed el.- fejemet ráztam.- Tudsz valamit?

- Nem mondhatom el..- karjai elengedtek.- Zayn..

- Azt hittem..

- El fogom, de nem most.. Még nem lehet.. Sajnálom.

- A titkok által távolodnak el egymástól az emberek, Hayley..

13. fejezet

I'm sorry if I say, "I need you"..

Ethan úgy döntött hanyagolja ezt az egész "őrületet", csak hogy az ő szavaival éljek. Fogalmam sincs miért hagyott pont most cserben, talán megtudott valamit és fél a következményekről, vagy egészen idáig csupán jófejségből állt mellettem, hogy ne érezzem úgy, ő is azt gondolja, mint a többi ember; megőrültem. Nem őrültem meg, minden rendben van velem, de nem fogom feladni, nem most.. Az apám azt akarja, hogy felfedjem az igazságot, máskülönben nem írta volna nekem azt a levelet, máskülönben nem kapnék nyomokat.. Bár már több hete egyedül vagyok ezzel, se egy hívás, se egy levél.. Semmi. Igyekszem nem huszonnégy órában erre gondolni, de nem könnyű, sőt szinte lehetetlen. Egyedül vagyok ezzel a teherrel és úgy érzem szépen lassan felemészt, apró darabokra szed szét.

- Hayley?- kisebb szívinfarktust kaptam mielőtt megfordultam volna tengelyem körül. Nem ismertem az előttem álló férfit, így rossz előérzetem támadt.

- Segíthetek?

- Inkább én segítenék neked.- elém lépett.

- Öhm.. Megvagyok, köszönöm nincs szükségem segítségre.

- Tévedsz.- elnézett vállam felett, száját apró mosolyra húzta. Úgy a húszas évei vége felé járhatott már, haja karamell színű volt, szemei zölden világítottak a lámpafényben. Néhány fejjel volt magasabb nálam, de alkata és külseje nem keltett bennem félelmet.

- Honnan tudja ki vagyok?

- Elterjedt a neved miután elkezdted bolygatni a múltat.

- Inkább az bolygat engem..- még mindig nem nézett rám, azonban kissé felnevetett apró megjegyzésemen.- És ha megbocsájt..- el akartam menni mellette, de egy hirtelen mozdulattal megragadta karomat, ezzel megakadályozott. Találkozásunk óta először nézett szemeimbe.

- Fejezd be amit csinálsz..- hangja fenyegető volt, de nem tudtam komolyan venni, nem tűnt rossz embernek. Készült volna folytatni fenyegetését, de ismertem már a forgatókönyvet, így megelőztem.

- És ha nem?- felvontam szemöldökömet.- Tudja mit?- leráztam magamról kezét.- Elegem van abból, hogy mindenki meg akarja mondani mit csináljak! Jogom van tudni az igazat, és ohh.. Tudni is fogom kerüljön amibe kerül!

- Ez nem ilyen egyszerű..- kezdte elveszíteni türelmét, tisztán látszott rajta.

- Csak figyeljen.- felnevettem. Tekintetem a nyakára szegeződött, a kabátja alól egy tetoválás látszódott ki, amit egyből felismertem. Meghökkenve hátráltam egy lépést, arca megváltozott. Tudtam mit jelentett a jel, hiszen apám egyik régi könyvében láttam már olyat.. Néhány pillanatig farkasszemet néztünk egymással, majd otthagyva futásnak eredtem.

- Hayley!- a jel egy bandához tartozik.. Apám írt róla, de nem igazán maradt meg belőle sok, csupán annyi, hogy rossz társaság, akikkel nem lenne okos döntés szórakozni... Hideg vérrel ölik meg azokat, akik az útjukba kerül, és volt egy olyan érzésem, hogy én is oda kerültem. Próbáltam olyan gyorsan menekülni ahogy csak tudtam, de lábaim egy idő után megadták magukat.. Hátrálni kezdtem, majd az egyik fa mögött találtam menedéket, de tudtam, hogy csak idő kérdése míg rám talál. Szinte alig kaptam levegőt, a pulzusom az egekben volt, a félelmemről nem is beszélve.. Behunytam szemem, remélve nem követ, annyiban hagyja majd fenyegetését, de miután meghallottam, hogy a nevemen szólongat, minden remény elszállt. Előkapva telefonomat írtam Zaynnek egy üzenetet, ami néhány szóból állt, de annál komolyabb volt.- Én szépen kértelek Hayley!- kezemet számra tapasztva próbáltam tompítani heves lélegzetvételemnek hangját. A lépések zaja egyre közelebbről jött, majd egyszer csak abbamaradt. Felsikítottam ijedtemben mikor karomnál fogva fordított maga felé.- Adok még egy esélyt arra, hogy meggondold magad.. Csak meg kell ígérned, hogy nem játszod a nyomozósdit tovább.

- Nem tehetem..- hangom halk volt.

- Szomorú ezt hallani.- mélyen szívtam be a hideg levegőt, majd lehunytam szemeimet. Hirtelen történt minden, egy erős ütést követően a földre zuhantam. Arcomon meleg folyadék szaladt végig, némi könnyel vegyítve. Hátráltam a legközelebbi fa törzséhez, míg a hátammal el nem értem. Képtelen voltam felkelni, a levegő a szokottnál nehezebbnek tűnt. Mikor felnéztem, látásomat a közeli lámpa fénye zavarta, de tisztán ki tudtam venni a gyors léptekkel közeledő alakot. Az idegen keze újra lendült, de mielőtt lecsaphatott volna ismét valamelyik testrészemen, Ő megállította. Az ismeretlen férfi szemei egy pillanatra kitágultak majd lerázta magáról Zayn karját.- Ez volt az utolsó figyelmeztetés..- laza mozdulattal igazította meg kabátját, majd eltűnt az éjszakában. Könnyek törtek fel belőlem, a barna szemű fiú pedig egyből hozzám lépett. Szorosan zárt karjai közé, amik menedéket adtak nekem a történtek és a hideg ellen. A fájdalom szinte méregként áradt szét testemben, a megkönnyebbüléssel együtt. Tudtam, hogy komolyan kell vennem a történteket, de azt is, hogy még nincs vége. Mikor újra észbe kaptam már nála voltam, és a fejemen keletkezett sebet látta el. Szemeit forgatta minden egyes szisszenésnél, mikor a fertőtlenítő találkozott a sérülésemmel.
- Jól vagy?- most szólalt meg először a történtek óta. Aprót bólintottam válasz helyett, féltem, hogy ha megszólalok a hangom cserben fog hagyni.- Mi volt ez?- leguggolt elém, kezeit térdeimen pihentette és mélyen véste tekintetét enyémbe.
- Nem tudom.. A semmiből tűnt fel..- szinte gépként hazudtam neki, és vágtam rá a választ. Ennyiben hagyta, bár szemeiben volt valami szokatlan. Apró csókot lehelt homlokomra, majd karjait körém fonta. Ennyit arról, hogy nincs több titkolózás, és hazugság kettőnk között..