8. fejezet

Wake me up now, and tell me this is all a bad dream..

- Ethan.. Anyud felkereste az enyémet, ők már visszajöttek, de nem tudnak rólad semmit. Hol vagy? Kezdek aggódni.. Hívj fel, amint megkaptad..- nos, a barátom szó szerint eltűnt, ami aggaszt. Eleinte azt hittem tovább maradt, de miután a szülei sem tudnak róla semmit, így minden megváltozott bennem. Felmerült az is, hogy köze van ahhoz, amit az apámról tud, ugyanis mindent megosztok vele.. Minden levelet és hívást amit kapok. Idegesen nyomtam ki a készüléket, miután már nem tudtam mit hozzátenni a rövidre sikeredett üzenethez. Hiába, a barátom a legfontosabb, és ha miattam került valami zűrbe, akkor minél előbb lépnem kell, és ezentúl kihagyni abból, amiből lehetséges. Nem kockáztatok, akkor inkább egyedül csinálom végig. Megráztam a fejem, átdobtam a táskámat a vállamon és már indultam is haza. Elkezdtem megint bejárni dolgozni, aminek épp itt volt az ideje. Nem csak, mert kihagytam jó néhány napot, de így legalább van valami, ami lefoglalja a gondolataimat, és nem enged elveszni bennük, mert mindig csak ugyan oda jutok vissza olyankor.. Az apámhoz. Nem tudok nem rá gondolni, és arra a pasasra a képekről. Gyalog indultam útnak, fülemben a zenével, ugyanis, hogy anyát idézzem "a folyamatos szemtelen viselkedésért" elvette a kocsi kulcsom, aminek roppantul örülök, hiszen csak húsz percet kell így hazáig sétálnom, de nem para. Tudom, hogy megváltoztam, ráadásul nem is a jó irányba, de nem önszántamból. Úgy érzem visszatért az az énem, aki egykor voltam.. Az a Hayley, akit nem szerettem, aki csak bántotta az embereket.. Most mégis megint itt tartok. És egyedül vagyok, nincs itt se az apám, se Ethan, hogy segítsenek elhagyni ezt az énemet, nincs más, aki segíteni tudna. Csak ők voltak.. A zeném elhallgatott, így megálltam és kerestem a hiba forrását. Számítottam rá, lemerült.. Idegesen vágtam a táskámba a telefonomat a fülesemmel együtt. Egy fura pasas kapta le rólam tekintetét, mikor az találkozott az enyémmel. Eleinte csak azt gondoltam, a hülye viselkedésem miatt figyelt, de miután a második utcát elhagyva is a nyomomban járt, a felvetésem megváltozott. Kicsit sietősebbre vettem a sétát, bár tudtam, hogy feltűnt neki, hogy kiszúrtam. Behunytam szemem és egy mély levegő után futni kezdtem, azt gondolván így majd lerázhatom. Azt hittem jobban ismerem a várost, mint ő, de tévedtem.. Miután már lábaim nem bírták tovább megálltam, az idegen férfi sehol sem volt mögöttem, pár pillanat múlva azonban megjelent előttem, néhány barátjának a társaságában. Nem volt hová mennem.. Megfordultam tengelyem körül, de addigra minden lehetőségem elfogyott.
- Mit akar?- hangom nem remegett meg, még csak nem is volt benne érezhető a félelem, sokkal inkább a határozottság és a szokásos bunkó stílusom jelent meg benne. A férfi közelebb lépett hozzám, a többi idegen azonban továbbra is tartotta a néhány méter távolságot.
- Csodálom, hogy nem ismersz fel.- arcán mosoly jelent meg, ami engem óvatosságra intett.
- Maga a férfi a képekről..- arcomon meglepettség futott át. Nem gondoltam volna, hogy személyesen is találkozhatok vele, sőt ami azt illeti, nem is akartam.- Ki maga?
- Én a helyedben nem áskálódnék az apád múltjában.
- Ez nem válasz a kérdésemre.
- Nem..- újabb sejtelmes mosoly jött a részéről.- Ez egy tanács volt, és ha okos lennél megfogadnád.
- Miért van magáról annyi képe?
- Csak magadnak fogsz fájdalmat okozni kislány.
- Maga ölte meg?- kérdések milliói cikáztak a fejemben, amit már oly régóta szerettem volna feltenni valakinek. Valakinek, aki választ adhat rá, aki lezárja a múltat.
- Az apád jó barátom volt.
- Még is nyomozott maga után.
- Tudta, hogy valamibe belekeveredtem.
- Mibe?
- Fogadd meg a tanácsomat, és ne zaklasd a múltat.Túl sok ember életét teheted tönkre vele.
- Más az enyémet tette tönkre.
- Családokat rombolhatsz le vele.
- Az én családommal már megtették, szóval nem érdekel.- határozott voltam, talán egy kis gúny is volt hangomban, de leginkább csak elszántság. Arca megváltozott, amit nem értettem.
- Más ember lettél Hayley..- összeszűkítettem szemeimet.- Tom nem ilyennek nevelt.
- Az élet csodákra képes.
- Nálad épp az ellenkezője.
- Csak hogy maga nem az apám, így nem mondhatja meg mit tegyek.
- A fényképek rólam nem vezetnek sehová, hidd el, nincs közöm a történtekhez, és jobban teszed ha te sem kevered bele magad.
- Kösz a figyelmeztetést, majd észben tartom.- szavai csak felidegesítettek, ahogy a tudat is, hogy hiába próbálkoztunk annyi mindennel Ethannel, semmi haszna nem volt.
- Én szóltam kislány.- szemeimet forgattam, majd hátat fordítottam és elindultam a jó irányba, reménykedve abban, hogy ezután senki sem fog üldözni és jó tanácsokkal ellátni, míg haza nem érek. Az utam sikeres volt, épségben, senkitől sem zavartatva léptem be a házba, ahol sötétség és csend fogadott, ami csak egyet jelentett. Az anyám vagy megint túlórázik a kórházban, vagy valahol az új pasijával van. Fáradtan dobtam le mindent az előszoba közepére és lépkedtem fel a lépcsőn. A szobámból fény szűrődött ki az ajtó alatt, de mire felfogtam a dolgokat már benyitottam.
- Ethan!- a fiú a kiabálásomra kissé megijedt, de pár pillanat múlva már karjai közt tartott. Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt. Nem láttam rajta semmi különöset, így gyanítottam az elméletem téves volt, és minden rendben vele. Elmondása szerint a képen látható pasas után kutakodott míg távol volt, de nem jutott annál tovább, amit eddig is tudtunk.. A drog üzlet. Hiába, a pasi nagyon jó a kora ellenére, semmi nyoma, csupán az arc és kész. Azután, hogy közöltem vele az eseményeket, csalódottan vette tudomásul, hogy hiába maradt távol plusz egy hétig. Persze eleinte jött az aggódó barát szereppel, de miután látta, hogy tényleg semmi bajom, felhagyott ezzel, természetesen feltűnt neki a változásom is, de nem hozta fel, csupán célozgatott rá, és mivel ismerem már elég régóta, tudom, hogy nem úszom meg a lecseszést, és a beszédet, miszerint megint itt tartunk és hogy ez mennyire nem jó, és mit gondolna most rólam az apám.. És a többi.. A baj ezzel csak az, hogy fogalmam sincs mit gondolna rólam, ugyanis már nem is tudhatom meg.

7. fejezet

I think I gonna lose my mind..

- Hé, Hays!- elkapta a karomat, ezzel megállítva a nagy rohanásomat. Kérdőn néztem rá, ugyanis már így is késésben voltam, és nem volt hangulatom egy újabb veszekedéshez, amiről arca árulkodott. Vonásai pillanatok alatt ellágyultak, ezáltal megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt, tudván, hogy nem kapok egy újabb lecseszést tőle. Szeretem őt, de a tény, az tény.. Teljesen biztos vagyok benne, hogy titkol előlem valamit, ami nem is kis dolog.. Lehetséges, hogy csak beképzelem az egyéb dolgok miatt, de amint felhozom a témát, már terel és kiakad, ebből nekem pedig az jön le, hogy titkol valamit. A kérdés már csak az, hogy mit és miért. Ha megbízna bennem elmondaná, még ha ezzel "óv" is. Nincs szükségem védelemre, csupán az igazságra.- Tegnap kihagytad a vacsit.- ajkammal 'o'-t formáltam, ugyanis ez nálunk szokás, a hét egyik napján ha anyu szabad együtt vacsizunk és beszélgetünk. Teljesen elfeledkeztem erről, és nem gondoltam volna, hogy szeretne még velem kettesben lenni és beszélgetni a napjaimról. Ami azt illeti, én nem szeretnék ezekről beszélni. Lassan nem lesz olyan téma, amiről anélkül beszélhetnék, hogy feljönne az apám ügye és az én titkom.
- Igen.. Fáradt voltam.
- Beszélni szerettem volna veled.
- Ohm.. Ne haragudj.. És most se, de sietnem kell.
- Csak.. Ígérd meg, hogy ma bepótoljuk.- válaszképp bólintottam, amitől arcán mosoly jelent meg. Intettem és már rohantam is, kocsiba szálltam és a kelleténél talán egy kicsit gyorsabban mentem, de már ott szerettem volna lenni. Ethan a rokonainál ragadt, pár napból több lett, amit megértek, mert lassan ott tart, hogy évi egyszer megy csak, de azért hiányzik a dilis feje. Így azonban a napjaimat Zayn társaságában töltöm, amit eleinte szörnyen furcsának találtam, hiszen nem rég ismerem, és nem szoktam ennyit együtt lógni az új ismerősökkel, de ő más. Nem tudom pontosan miért, de ő más, mint a többiek. Egy öleléssel üdvözölt mikor megérkeztem, majd már mentünk is. Filmet néztünk, méghozzá az Árnyék ügynök című filmet, amit én már láttam, de nem hagytam amíg rá nem bólint, hiszen imádom. Nem sok lehetett már vissza, maximum tíz perc, amikor észrevettem, hogy közel volt az alváshoz.. Fogtam néhány szem pattogatott kukoricát és az arcába dobtam. Felvonta szemöldökét, amitől elnevettem magam és hozzádobtam még néhányat.
- Komolyan?- vigyorogva bólintottam, mosolyra húzta száját.- Jól van..- mosolya csak még szélesebb lett. Imádtam.. Egyszerűen szebbé tudja vele varázsolni a napomat, és a kedvemet egyaránt. Egy újabb darabot céloztam felé, mire kinyitotta száját. Feltartottam kezeimet és ünnepeltettem magam a sikeres dobásomat követően. Bokámnál fogva húzott közel magához. Szívem nagyot dobbant, elvesztem gesztenyebarna tekintetében, de arcomról a mosoly nem tűnt el, azonban a külvilág mint ha megszűnt volna létezni körülöttem. Arcunkat milliméterek választották el, de mielőtt bármi is történhetett volna, elhúzódtam. A szikra szinte egy pillanat alatt hagyott alább. - Ne haragudj.- a fejemet ráztam.
- Inkább te ne haragudj, csak tudod.. Ric és az anyám.. Ez.. Fura lenne.
- Igen.- kissé elnevette magát.
- Azt hiszem mennem kéne.- aprót bólintott, végül csendben figyelte, ahogy összeszedem a holmijaimat, majd kikísért. Lábujjhegyre álltam és egy puszit nyomtam arcára.- Köszönöm a délutánt, jól éreztem magam.
- Én is.
- Főleg, hogy bealudtál a filmen.- vállon böktem.
- Az mellékes.- akaratlanul is elmosolyodtam. Intettem és már indultam is, ugyanis tudtam, hogy késésben vagyok anyám vacsorájáról, és ha ezt kihagyom, végleg megbántom. Szinte úgy estem be az ajtón, de nagy meglepetésemre, nem egyedül volt, sőt nagyon úgy tűnt nem maradtam le semmiről sem. Ric is az asztalnál volt.
- Sajnálom.. Nem figyeltem az időt.
- Semmi gond.
- A szemeid nem ezt mondják.. Itt akartam lenni.. Tényleg.- levágtam magam közéjük. Néhány perces csend következett, amit természetesen én törtem meg.- Beszélni szerettél volna.
- Eladom a rendelőt.
- Tessék?!- kissé felemeltem hangom, de csakis a meglepettségemnek hála. A nagy számnak inkább be kellett volna fognia, és hagyni, hogy csend maradjon a vacsora végéig, de nem..- Nem teheted..
- Szükség van a pénzre, és neked nem kell.. Nem azt az utat választottad.
- De..
- Sajnálom Kicsim, kevés a fizetésem, hiába sok a túlóra.
- Hát.. Én is dolgozok.. Beleadok m..- esélyem sem volt befejezni a mondatot, szavamba vágott.
- Ez lett volna a másik dolog, amiről beszélni szerettem volna veled.. Felhívott a főnököd.. Tudni szerette volna mikor óhajtasz bemenni.- homlokomra csaptam. Teljesen elfelejtettem, hogy amíg Ethan nincs, én helyettesítem.
- Sajnálom, csak..- próbáltam valami ütős és hihető magyarázattal előállni, de egyszerűen semmi sem jutott eszembe.- Akkor sem adhatod el, apu nekem szánta.
- Már döntöttem.- kérlelően néztem rá, de tekintete továbbra is kemény volt. Kifújtam a levegőt, majd szó nélkül keltem fel az asztaltól és hagytam ott őket. Nem veheti el tőlem a rendelőt is.. Az az egyetlen hely, ahonnan még semmit sem dobott ki.. Az egyetlen hely, ahol még közel érzem magamhoz az apámat.

6. fejezet

There's a girl, lost her way, looking for someone..

Csak ültem az ablakban, könnyeimmel küszködve miközben az üvegen az esőcseppek egymással versenyt futva gördültek végig. Úgy éreztem.. Úgy érzem az életem napok alatt 360 fokos fordulatot tett, és teljesen a feje tetejére állt minden. Az emberek hazudnak, titkolóznak és kerülik az igazságot. Az igazságot arról, hogy mi is történt az apámmal hét éve. Szerintem anyu tudja mi is volt pontosan, csupán nem árulja el, ami nem is meglepő, hiszen az új pasiját is hónapokig titkolta előttem. Ilyenkor felmerül az emberben a kérdés, hogy vajon mit titkolhatott még? Ric jófej meg minden, de ha azt hitték, hogy napok alatt hozzászokok egy harmadik személyhez a házban, hát nagyot tévedtek. Egy ideig még elviselem az itthoni dolgokat, de egy idő után már nekem is elegem lesz, és talán.. Talán, ha nem titkolta volna a kapcsolatát, hanem már az elején beavatott volna, nem így kezelném, de így az jön le, hogy nem is akart nekem esélyt adni vele kapcsolatban.. Ha bízott volna bennem már az elején, nem lennének a csípős megjegyzéseim, és beszólásaim se anyának, se nekik.. Ő alakította így az egészet, hát akkor játszunk így, nekem megfelel, ugyanis egész életemben ilyen voltam miután egy fontos személy kilépett az életemből. Persze Ethan néha tudott fegyelmezni, igazából ő volt az egyetlen akire akkoriban hallgattam, de egy idő után már nem szórakoztatott az egész, így felhagytam ezzel a viselkedéssel. És itt van Zayn.. Aki szintén titkol valamit a múltjával kapcsolatban, miért hazudott volna arról, hogy örökbe fogadták, amikor Ric rokona? A fejemben túl sok a kirakós, amikből túl sok darabka hiányzik még, hogy egészek legyenek, és ez kiakasztó és fárasztó dolog. Futni a hiányzó darab után, ami lehet, hogy csak fájdalmat vagy csalódást okoz.. Szörnyű. De a képek nem annyira okoztak csalódást, amiket a széfben találtam.. Kicsit kutakodtam a férfi után, aki rajta szerepelt.. Ethan segített nekem, mivel az apja zsaru, előnyünkre vált az ottani rendszer, még ha nem is tudnak róla. De amiről a másik nem tud, az nem fáj neki. A siker azonban nem teljes, mert nem tudjuk ki van a képeken, csupán annyira jöttünk rá, hogy nem csak apám 'érdeklődött' iránta. A rendőrség már évek óta körözi, azonban Tom Adams volt az, aki rátalált.. Most jön a szöveg, amit ilyenkor a filmekben szokás hallani.. A pasi, mint egy szellem. Semmit sem találtunk róla az adatbázisban a képein és az ügyein kívül. Egy valami azonban érdekes.. Köze volt több drog ügyhöz, ami számunkra már egy kiindulópont is lehet. A kérdés már csak az, hogy apám miért kutakodott ez a férfi után.. Mibe keveredett? De a legnagyobb kérdés a fejemben mégis az volt, hogy vajon emiatt az ember miatt kellett meghalnia? Nem.. Ő nem ilyen ember volt. Legalább is szeretném ezt hinni, de már magam sem tudom mit higgyek vagy gondoljak egyáltalán. Megtöröltem szemeimet és lemásztam, onnan, majd magamra kaptam egy pulcsit és már ott sem voltam. Amint kiléptem a házból az esőcseppek találkoztak bőrömmel, de nem foglalkoztam ezzel, csupán mentem egyenesen a célomig, ugyanis pontosan hét éve történt minden. Félúton megálltam virágot venni, majd nem lassítottam míg a temetőbe nem értem. Letettem a vörös rózsákat a fekete márványra, leültem mellé és csak hagytam, hogy elvesszek emlékeimben. Annyi minden került elő, nem akartam elszakadni a boldog pillanatokból, mikor még ő is mellettem volt, de kénytelen voltam egy hűvös fuvallat miatt. Testem megborzongott, ezért néhány perc múlva már indultam is haza, de csak miután újra megígértem magamnak, hogy kiderítem mi történt aznap este. Vagy órákig lehettem a sírnál, már besötétedett.. A vizet csavarni lehetett volna ruháimból, ezáltal fáztam is, mégis úgy éreztem megérte. Ennyivel tartozom neki. Nagy lendülettel nyitottam be otthon és vágtam át az előszobán, de nem kellett volna.. Anyám és a pasija ott falták egymást, de amint észrevették, hogy ott vagyok hirtelen szétváltak és nagy szemekkel néztek rám.
- Woo.. Bocs, ha megzavartalak.- hangom a kelleténél gúnyosabbra sikeredett, mint ahogy terveztem.
- Hays.- Ric intett egy mosollyal az arcán.
- Mi történt veled?- anya lépett hozzám közelebb, amitől én automatikusan hátráltam. Fogalmam sincs miért tettem, de megtettem ezáltal a meglepettségük még nagyobb lett.
- Apunál voltam.- hangsúlyozva mondtam ki a szavakat.- Tudod ma van hét éve, hogy már nincs itt.- széttártam karomat és kissé felemeltem hangomat. Igen, dühös voltam rá amiért semmibe vette az egészet.. Őt.
- Menj fel a sz..
- Ne..- felnevettem kissé.- Ne csináld ezt.
- Hayley!- ezúttal rajta volt a sor, hogy felemelje hangját.
- Tudod mit? Inkább ott alszok egy barátomnál. Eszem ágában sincs a boldogságotok útjába állni.- azzal már a lépcső felé tartottam.
- Hayley!- nem foglalkoztam vele, felrohantam a szobámba. Ledobtam vizes ruháimat és szárazra cseréltem őket, majd összepakoltam egy táskába. Felvettem a dzsekimet, a kapucnit a fejemre húztam és miután átdobtam a táskámat vállamon már az erkély felé siettem, mivel tudtam, hogy lent nem juthatok ki. Lemásztam onnan és kocsiba ültem, nem érdekelt semmi sem abban a pillanatban, csakis az, hogy minél előbb eltűnjek a házból és annak környékéről. Az utat Ethan felé vettem, de mikor odaértem rájöttem, hogy a barátom elutazott a nagyszüleihez néhány napra. Senki máshoz nem mehettem.. Persze vannak barátaim, de nem állnak ilyen közel hozzám. Valahol aludnom kellett a kocsimon kívül, így hát megcéloztam a néhány méterrel arrébb levő házat, azonban miután már megnyomtam a csengőt nem tartottam olyan jó ötletnek, mint azt az előbb gondoltam, de már késő volt.
- Hayley?
- Nagyon sajnálom, furán fog hangzani, de.. Itt maradhatnék estére?
- Jól vagy?- azt hittem ki fog nevetni, vagy rám csapja az ajtót azzal az indokkal, hogy teljesen megőrültem, de tévedtem. Sőt, a reakciója egyenesen meglepett. A fejemet ráztam, mire szélesebbre nyitotta az ajtót, ezáltal beléptem a házba.
- Ne haragudj, de Ethan elutazott, és nem mehettem sehova.. Igazából nem tudom miért te jutottál eszembe és.. Jesszus, mit gondoltam?- hajamba túrtam. A sírás kerülgetett, ugyanis szerencsétlennek és megsebzettnek éreztem magam.
- Hé.. Minden rendben, itt maradhatsz. Nem zavarsz..- magához húzott, pólójába fúrtam arcomat és erősen kapaszkodtam belé.- Mi történt?
- Érezted már valaha úgy.. Mintha minden csak szívás lenne? Az életed..
- Túl sokszor.- felnevetett, de nem örömében. Nem válaszoltam, úgy tűnt, mint aki elveszett volna gondolataiban, én pedig nem akartam kizökkenteni, azonban a telefonom megtette helyettem is. Ezúttal sem volt esélyem beleszólni, a vonal másik felén levő személy most is sietett, hogy mielőbb közölhesse velem amit akar.
- Rossz ötlet.
- M..- lehetőséget sem kaptam a válaszra, már le is tette. Tudtam, hogy ugyan az a személy keresett fel, de ezúttal sem értettem miről beszél így tanácstalanul álltam és néztem a telefonom kijelzőjét, míg az el nem sötétedett.
- Ez gyors volt.- összevonta szemöldökét.
- Igen.. Biztos téves volt..- nem tudtam jobbat kitalálni, bár látszott rajta, hogy nem hisz nekem, de ki hinne egy ilyen gyenge szövegnek.. Pár pillanat múlva benyögtem, hogy ha nem lenne gond elfoglalnám a kanapét, mert fáradt vagyok, amire egy édes mosollyal bólintott, majd hozott egy plédet és párnát. Felajánlotta nekem a vendégszobát, de visszautasítottam, így is túl nagy kérés volt ez, főleg, hogy nem is igazán ismerem. De mégis.. Jó érzés volt, hogy számíthattam rá.

5. fejezet

I feel like we're as close as strangers..

Mivel senki sem válaszolt a kiabálásomra, rájöttem, hogy egyedül vagyok és feladtam a próbálkozást, inkább kimentem a garázsba, hátha ott megtalálom a keresett tárgyat. Jake, apu egyik barátja felhívott, hogy nincs-e nálunk valami kerti cucc, de pontosan nem értettem a nevét, csak, hogy hogy néz ki, de őszintén.. Nem hogy a garázsban, de még életemben nem találkoztam ilyen tárggyal. Vagy órákig kutathattam ott, de nem találtam meg, amit kerestem. Egyik kezemben a telefont tartottam a fülemhez, a másikkal az utolsó polcot kutattam át, de a vége az lett, hogy véletlenül mindent levertem onnan.

- Jake, nincs i..- elhallgattam, ugyanis furcsa dologgal találtam szembe magam. A vonal másik végén válaszoltak, de nem értettem tisztán és pár pillanat múlva már ki is nyomtam a készüléket. A zsebembe süllyesztettem a telefonomat és kerestem valamit, amire ráállhatok, hogy rendesen elérjem a polcot. A választásom végül egy vödörre esett, csak reménykedtem, hogy nem esek le onnan. A polcon régi könyvek voltak, még apu tette oda őket, emlékszem rá, mert ott voltam amikor felpakolta. Senki nem olvasna ilyeneket, ezért is egy jó hely, ha valaki el akar rejteni valamit. A falba egy széf volt beépítve, amiről nem tudtam. Mondhatni nem is ismertem az apámat.. Minél többet tudok meg róla, annál távolabb kerül tőlem és annál nagyobb lesz a kérdés a fejemben.. Ki volt ő? Kíváncsi voltam mit rejthet, de volt egy kis probléma.. Nem tudtam a széf kódját. Próbálkoztam a születési dátumokkal, a munkájához kapcsolódó számokkal, mindent kipróbáltam, de egyik sem nyitotta ki. Behunytam szemem és próbáltam koncentrálni, majd mikor leesett el sem hittem, hogy hogy nem jutott eszembe. Lassan egy hete agyalok az egészen, és amikor jól jöhet nem jut eszembe.. 526. Bepötyögtem a számot és csak reménykedtem, hogy ez lesz a kulcs. Felkiáltottam örömömben, amikor jó volt a jelszó, de nem igazán arra számítottam, ami fogadott. Csupán képek voltak benne, de abból vagy ötven darab. Kiszedtem őket és visszapakoltam mindent úgy, ahogy azelőtt volt, mielőtt megtaláltam volna a széfet. A szobámba a földre tettem az összeset és végignéztem rajtuk. Egyetlen férfi volt rajtuk, mindig máshol és más személlyel. A furcsa ezen kívül már csak az volt, hogy mindnek a hátulján dátum volt, méghozzá az apám kézírásával. Csak egy valamire tudtam gondolni, de valahogy nem állt össze a kép a fejemben.. Az apám nem lehetett magánkopó.. Az lehetetlen.. Tudtam volna, ő mégiscsak az apám. Miért titkolta volna ezt el? Már végképp fogalmam sincs, hogy ki volt ő..
- Hays!- anyu hangja hallatán letöröltem könnyeimet és szinte pillanatok alatt tüntettem el a képeket a fehér szőnyegemről.- Hé, jól vagy?- éreztem, hogy átlát rajtam, én mégis maradtam a már jól bevált módszernél..
- Persze.
- Figyelj, nem kérném ha nem lenne fontos..
- Miről van szó?- összeszűkítettem szemeimet.
- Ric szeretne megismerni, én pedig azt szeretném ha adnál neki egy esélyt, és nem ítélkeznél.
- Oké.- hangom halk volt.
- Tényleg?
- Ha ezt szeretnéd.. Nem akarok a boldogságod útjába állni.- súlyos szavak, amiktől a súly inkább csak az én szívemre nehezedett, ugyanis nem akartam ezt az egészet. Nem akartam úgy csinálni, mintha ez rendben lenne, mert számomra nem volt rendben ez a dolog, mégis miatta muszáj volt megjátszanom az egészet, hiszen már csak ő van nekem.
- Sokat jelent.- mosolyt erőltettem.- Lesz még egy vendég.- felvontam szemöldökömet. Úgy éreztem ez egyre csak jobb és jobb lesz.- Majd meglátod, de szerintem már találkoztatok.
- Elárulod ki az, vagy..?
- A testvérének a fia.. De sajátjaként szereti. Ideköltözött Londonba, és úgy gondolta Ric, jól kijönnétek.
- Szuper.- hangom tele volt kedvességgel, még ha belül nem is úgy képzeltem el.
- Köszönöm.- megölelt, majd már ki is ment a szobámból. Megsemmisülve dőltem az ágyamra, azt kívánva bárcsak elsüllyednék és egy másik világban kötnék ki, de sajnos nem így történt, így inkább szépen lassan elkezdtem készülődni és alig egy óra múlva már mondhatni készenlétben álltam az ajtóban. Egy fekete ruhát vettem fel, fekete magassarkúval, hajam göndör fürtökben omlott vállamra. Nem terveztem, hogy kiöltözök, csak felvettem az első kezembe akadó ruhát.. Előbb értünk az étterembe, azonban állhattam egyedül míg anyám az asztalt intézte. Ismerős illat csapta meg orromat, pár pillanat múlva pedig egy ismerős arc is társult hozzá.
- Komolyan? Véletlen megint összefutunk?- a 'véletlen' szó különleges hangsúlyt kapott, Zayn azonban jót szórakozott rajtam.
- Várj, te n..
- Kérlek.. Kímélj meg ettől.- szemeimet forgattam.
- Szóval már ismeritek egymást?
- Tessék?
- Ő Zayn.
- Riccel jöttem.- arcán mosolya csak még szélesebb lett. Egy pillanatra behunytam szemem, azt hittem ennél rosszabb már nem is lehet ez a nap, de úgy látszik tévedtem.. Méghozzá elég nagyot. Legszívesebben eltűntem volna onnan, de nem volt láthatatlanná tévő köpenyem, így inkább csendben lépkedtem mögöttük az asztalhoz. Számomra majdhogynem kibírhatatlan volt az este, ugyanis csak a képek jártak a fejemben, így nem igazán tudtam odafigyelni éppen miről is beszélgetnek az asztalnál. Csakis arra tudtam gondolni, hogy valamibe belekeveredett, de miért akartak neki ártani, őt mindenki szerette.. Jó ember volt.
- És te Hayley?- Ric felé kaptam tekintetemet, de csak néztem rá nagy szemekkel.. Fogalmam sem volt mit kérdezett vagy mondott előtte.- Te mit szeretnél csinálni az érettségid után?
- Öhm.. Még nem igazán tudom.
- Úgy tudtam fotózol.- meghökkenve néztem rá.
- Az csak hobbi.. Én nem vagyok az a..- nem fejeztem be a mondatot, helyette inkább belekortyoltam az üdítőmbe. Szerencsére túl sok kérdés nem érkezett felém az este hátralevő részében, így megúsztam egy újabb kínos szituációt. Kissé megörültem amikor készülődtünk hazafelé.. Egyből közöltem, hogy inkább megvárok mindenkit kint, amíg elintézik a számlát, nem volt kedvem tovább abban az épületben lenni, elég volt ez a néhány óra. Ne értsen félre senki, én igyekeztem egész este alatt, de sokkal jobban érdekeltek a fényképek, amik csak rám vártak otthon. Rosszkor jött ez a vacsora, és ezért a többi három személynek hülyén jöhetett ki a viselkedésem, pedig nem akartam, hogy így legyen, csupán.. Csupán apámat előrébb soroltam. Szemeimet könnyek lepték el, abban a pillanatban, amint rá gondoltam.. Lassan tényleg idegenné válik számomra, én mégis megszállottan keresem azt az embert, aki elvette tőlem.
- Jól vagy?- közel lépett hozzám.
- Mi?
- Egész este valahol máshol jártál.- vállam fölött nézett át rajtam miközben beszélt.
- Jól vagyok.
- Mondja a lány, aki mindjárt elsírja magát.
- Félreérted. Nincs bajom vele, és ha anyám boldog vele, akkor nem én leszek az, aki az útjába áll.- sóhajtottam.- Csupán rossz időzítés..- sóhajtottam, majd rá emeltem tekintetemet.- Sajnálom, hogy úgy viselkedtem.
- Kezdek hozzászokni a természetedhez.- elengedtem fülem mellett a megjegyzését.
- Egy valamit nem értek.. Azt mondtad a szüleid elhagytak.- mielőtt válaszolhatott volna újra négyen lettünk, így esélye sem volt. Engem azonban sokkal jobban érdekelt a válasza abban a pillanatban, mint bármi más. Látszott rajta, hogy örült annak, hogy nem kellett válaszolnia.