21. fejezet

We always knew this day was coming..

Kezem bizonytalanul indult el az ajtó felé, majd erőtlenül hullt vissza testem mellé. Zayn bátorítóan nézett le rám, ami kissé nyugtatóan hatott. Nem tudtam hogy áll a kapcsolatunk, vagy hogy mik vagyunk jelenleg.. Néha úgy éreztem minél jobban szeretném eltaszítani, annál jobban hiányzik és annál jobban vágyom rá. Egy mély lélegzetvétel után végül bekopogtam az ajtón, míg vártunk az idő egy örökkévalóságnak tűnt. Egy középkorú férfi nyitott végül ajtót. Rövid, világosbarna haja volt, arca kissé beesettnek tűnt, zöld szemei fáradtan csillogtak, alattuk sötét karikákkal. Sosem láttam még ezelőtt, így kissé elbizonytalanodtam, hogy jó helyen vagyunk, vagy sem. Félve néztem fel a kissé mögöttem állóra, aki aprót bólintott. Mielőtt megszólalhattam volna a férfi megelőzött, hangja rideg volt, kissé rekedtes.
- Mit akartok?
- Csak nézzen jól meg.. Tudja ki vagyok..
- Összetévesztesz valakivel, kislány.
- Nem hinném.- ránk akarta csukni az ajtót, de Zayn kilépett mögülem és megakadályozta, hogy faképnél hagyjon minket.
- Nem azért utaztunk el idáig, hogy a szemünkbe hazudjon! Évekig figyelte és most nem ismeri meg?- felnevetett, de csupán szánalomból.
- Rátok hívhatom a zsarukat, ha azt szeretnétek.
- Nagyszerű.. Mindjárt fel is jelenthetjük zaklatásért.- keményen állták egymás tekintetét.
- Zayn.. Menjünk..- karjára tettem kezemet, ezzel is próbáltam rábírni, hogy nem kéne ezt tovább folytatni.- Eric biztos rossz címet adott meg..
- Nem, nem hagyom annyiban.. Ennyivel tartozom neked.
- Hayleynek igaza van.. Mennetek kéne.- szemeim kikerekedtek, nem hittem a fülemnek. A férfi azonnal meg is bánta szavait, arca elsápadt, tudta, hogy már nem szívhatja vissza.
- Honnan tudja a nevemet, ha nem ismer?
- Nézd.. Ez bonyolult.
- Tudom kezelni.. Kérem.. Tudnom kell mindent.- közel álltam a könnyekhez, talán egy kicsit rá is segítettem a hatás érdekében. de ki ne tette volna a helyemben? Végigmért szemeivel, majd apró sóhaj hagyta el ajkát.
- De ő nem jöhet be..- le sem vette rólam tekintetét, bólintással jeleztem beleegyezésemet.
- Nem mehetsz be egyedül.- Zayn karomnál fogva húzott vissza.
- Megleszek.- kérlelő tekintetét mélyen véste enyémbe.- Ha segíteni szeretnél, megvársz.- elengedte karomat és levette rólam tekintetét, ezt egy beleegyezésnek vettem. A férfi kitárta előttem egy ajtót, biztató mosolyt küldtem Zayn felé, majd beléptem a házba. A falak világosra voltak mázolva, az egyszerű bútorok árulkodó jelek voltak arra, hogy egyedül él itt, mégis otthonos volt. Mutatta, hogy üljek le, én pedig eleget tettem kérésének. Körbenéztem a nappaliban hátha találok valami árulkodó jelet, valamit, ami segíthet, de csalódnom kellett. Ahogy jobban szemügyre vettem a helységet feltűnt, hogy egy kép, vagy személyes holmi sem volt, szóval vagy nem itt lakik, vagy tényleg egyedül él.
- Megváltoztál.- hangja kissé megijesztett. Végignézett rajtam, majd mosollyal az arcán ült le velem a szembe.- A szemeid.. Az apádé.
- Mi történt vele?- hangom kissé erőtlen volt.
- Nagyon jól tudod mi történt.- szemeit levette rólam, elmeredt maga előtt, mint akinek emlékek jutottak épp eszébe. Bárcsak nekem is több, élesebb emlékem lenne az apámról, de nincs. Van néhány, de nagyon fiatal voltam, és ő is sokat utazott.. Aztán meghalt. Így nincs annyi emlékem, mint amennyinek egy velem egyidős embernek kéne, hogy legyen.- Okos lány vagy.. Miért maradtál vele?
- Nem tudom.. Ő megért..- arcán apró mosoly jelent meg.
- Tudod Hayley, Tom mindig is azt kérte, hogy ne engedjelek a közelébe.. Ezért is került a nevelőapjához.
- Én úgy tudtam..
- Történtek dolgok, amik miatt el kellett őt engednie, de szerette..- kinézett az ablakon, a lépcsőn ülő fiúra.- Túlságosan is.- apró sóhaj hagyta el a száját.- Sajnálom, hogy nem tudtalak távol tartani tőle.
- Nem tehet róla.- elgondolkodtam egy pillanatra.- Miért küldte az üzeneteket.. A leveleket?
- Tom tudta, hogy valami történni fog, én nem voltam Londonban, tárgyaláson vettem részt Amerikában. Kértem, hogy jöjjön utánam, de maradt. Mindenképpen tudatni akarta veled az igazságot, így amikor elég idős lettél elkezdtem nyomokat hagyni. Nem állíthattam be hozzátok, hogy elmondjak mindent. Eleinte nem tudtam mennyire hiszel majd a leveleknek, de azt tudtam, hogy az apád iránt érzett szereteted segít majd.
- De Zayn.. Csak egy gyerek volt, akit befolyásoltak.
- Tudom, ezért is nem jelentettem még fel.. És túl sok dolog kerülne nyilvánosságra az üggyel kapcsolatban, aminek nem szabadna.- percekig csend ült a szobára, hagyta, hogy feldolgozzam a hallottakat. Úgy éreztem magam, mint aki álmodik, nem hittem volna, hogy valaha is megtudom mi történt valójában és ki segített nekem ebben. Féltem, hogy az álom bármelyik pillanatban befejeződhet, így nem pazaroltam az időt.- És mi van az anyámmal? Ő tud valamit? Furcsán viselkedik.
- Nem tudom Tom mit mesélt neki, sajnálom de erről őt kell kérdezned.
- Lehetne még egy kérdésem?- nem akartam tolakodónak tűnni, de mindent tudni szerettem volna.- Miért mondták, hogy szívrohamban halt meg?
- Ez mai napig egy rejtély..- megrántotta vállát. Szemei szomorúan csillogtak, látszott rajta, hogy túl sok volt ez neki. Magamnak is, de csak akkor vettem észre, mikor arcomon egy könnycsepp gördült végig.
- Köszönöm.. Mindent nagyon köszönök..- nem tudtam befejezni a mondatot, ugyanis nem tudtam hogy hívják..
- Mac.- felkeltem, ezzel jelezve, hogy nem zaklatom tovább.- A történtek ellenére maradj vele, de csak akkor ha tényleg szereted.. Ahogy rád néz..- arcán mosoly jelent meg, ahogy az enyémen is.- Vigyázz magadra Hayley.- végigsimított arcomon, szemeit könnyek lepték el.
- Még egyszer köszönök mindent.- azzal már ki is léptem az ajtón, Zayn azonnal felkelt a lépcsőről. Intettem a férfinak mikor a kocsihoz értünk. Nem vettem le tekintetemet a házról, egészen addig, míg el nem hajtottunk onnan. Furcsa érzések kavarogtak bennem, a mellettem ülő fiúra néztem, aki le sem vette tekintetét az útról. Megnyugodtam, hiszen minden.. Majdnem minden a helyére került, kivéve egy dolgot.. A legnehezebb döntés előtt álltam.. Hogy mi legyen a mellettem ülővel.

20. fejezet

So close, but so far away..

- Hova megyünk?- mondhatni a semmi közepén voltunk, mellettünk csupán egy kopár, elmosódott tájat lehetett látni, mégis jobban éreztem magam, mint ha még Londonban lettünk volna. Túl sok minden történt abban a városban.. A városban, ahol az egész életemet éltem, és ahol egyszerre volt minden tökéletes, és rémálomba illő. Furcsa, hiszen mindig azt hittem sosem hagyom el, mindig is a részese maradok, életem végéig, most mégis úgy érzem, amint pont kerül minden végére, már nem jelent számomra többet, egy egyszerű városnál, ami annyi szenvedést okozott. Miért is gondolhatnék másképp rá, hiszen elvette tőlem az apámat, a szerelmemet, a családomat, a barátomat, az egész életemet. De.. Talán nem is a városra haragszom, csupán szeretném hibáztatni azt.. Talán az egésznek én vagyok az oka, miattam omlott össze minden körülöttem. Levettem tekintetemet a tájról és ismét a naplónak szenteltem, amit örömmel tudtam ismét kezeim között.
- Már mondtam.. Segítek kideríteni ki áll az egész mögött.
- És azt nem lehetett volna Londonban?- apró mosolyra húzta száját, de egy pillanatra sem vette le tekintetét az útról. Bármennyire is próbáltam, vagy inkább akartam tagadni, nem tudtam nem rá gondolni, nem arra gondolni, mennyire is szeretem a történtek ellenére. Miért? És hogy szerethetsz valakit, aki ilyen dolgokat tett veled? Egy ragyogó szempár és egy gyönyörű mosoly elég ahhoz, hogy átlépj mindenen és hagyd magad mögött a múltban történteket? Hogy működik ez? Félek, hogy rosszul döntök.. Vagy elveszítem, vagy megsértem vele az apám emlékét. Melyik a helyes út? Képes lennék vele lenni anélkül, hogy a bűntudat ne emésztene fel, vagy végleg el kell őt felejtenem..?
- Van egy ismerősöm Southampton-ban.- hangjától eszméltem rá könnyeimre, amik arcomat mosták. Gyors, de annál feltűnésmentesen töröltem le őket, nem értettem mi késztetett erre az érzésre.. A könnyekre. Az út további részén csend uralkodott, mégsem találtam kínosnak, talán azért sem, mert tartottam a beszélgetéstől. Eddig még nem igazán volt alkalmunk beszélni a történtekről, de egyikünk sem akarta felhozni a témát. Mint kiderült Zayn barátja egy velünk egyidős kissé gyík kinézetű fiú volt, aki először furcsa benyomást keltett, már csak a kinézete miatt is. Zayn mondta, hogy Eric nem a megszokott jelenség, és nem tévedett nagyot. Szőke haja volt, ami elöl a homlokára lógott, kék szemeit szemüveg takarta, magas és vékony testalkatú volt, de ami a legfurcsább volt rajta a színes nadrágja és az egyedi pólója. Mint mondtam, tipikus gyík kinézete volt, de minél többet beszélgetett velünk, annál inkább kezdtem rájönni, hogy a szörnyű humora ellenére rendes srác. A külső nem minden, erre ő volt az élő példa. A kanapén ülve vártam amíg ők fent, nos... Tették a dolgukat, nem akartam zavarni, de lehet, hogy csak Zayn közelében nem akartam lenni. Tartottam attól, hogy nem jutnak sehova, hiszen akik üzengettek nem lehettek kispályások, mindent tudtak rólam, és az apámról.
- Hayley?- felpattantam a bőrből készült bútorról és felsiettem a lépcsőn. Mikor benyitottam a két fiú egyszerre fordult felém, meredt tekintettel.
- Mi az?

- Ezt meg kéne nézned..- Eric gurult kissé arrébb a székével, hogy oda tudjak lépni a monitor elé. Elakadt a lélegzetem egy pillanatra, nem tudtam szóhoz jutni.- Az emailjeid között kutakodtunk hátha találunk ott valamit, amikor kaptál egyet ugyan arról a címről..- nem tudtam levenni tekintetemet a képernyőről. Képek voltak rajta.. Rólam.. Mint ha valaki követett volna az elmúlt időszakban.
- Valaki fontosnak vélte, hogy szem előtt tartson.- mondhatni lesokkoltak a látottak, csak álltam és néztem magam elé.- Jól vagy?- Zayn kezét a vállamra tette, mint ha villámcsapás érte volna testemet, arrébb léptem egy lépéssel.
- Mit tudtok még?- figyelmen kívül hagytam kérdését és próbáltam a lényegre térni. Tekintetükkel végigmértek, képzelem mi járhatott a fejükben.. Hogy ez teljesen meg van hibbanva? A válasz, igen. Nem voltam önmagam, már régóta nem, de nem tudtam másképp állni a jelenlegi dolgokhoz és tényekhez.
- Öhm..- Eric fordult vissza a gépe elé.- Most.. Mérem be a számot, de eltarthat egy ideig..
- Lent leszek. Szóljatok ha van valami.- aprót bólintott, én pedig már hátat is fordítottam nekik.
- Nem kell így viselkedned.- Zayn szavai megleptek, megfordultam és mélyen néztem szemeibe.- Nem kell egyedül végigcsinálnod.- nem válaszoltam. Sietve hagytam el a szobát, majd a házat. Fogalmam sem volt merre megyek, csak azt tudtam, hogy friss levegőre van szükségem és némi magányra. Mikor belevágtam nem gondoltam volna, hogy ilyen mélyre kell ásnom, hogy ilyen nehéz lesz. Össze kellett szednem magam, hiszen én nem vagyok ilyen.. Mindig is egy erős személyiség voltam, most miért lenne másképp? Képes vagyok túljutni ezen, képes vagyok erős maradni.. Ellehettem egy ideig mikor visszasétáltam a házhoz, nem volt nehéz, csupán egyenesen mentem.. Ahelyett, hogy bementem volna, leültem a lépcsőre, szükségem volt még néhány pillanatra.- Találtunk valamit.- hangja nyugodt volt.
- Mindjárt megyek..
- Hayley..
- Mit akarsz mit mondjak?- felkeltem és elé léptem.- Nem tudom ki vagyok, Zayn.. Nem tudom mi a helyes, és mi nem.. Veled kapcsolatban sem.. Katasztrófa van a fejemben, képtelen vagyok tisztán gondolkodni, vagy egyáltalán gondolkodni..- hangom elfúlt kissé. Dühös voltam és féltem is egyben.- Tudni akarom az igazat, de közben félek, érted? Nem.. Nem tudom mit tegyek..- már rég ki akartam mondani a szavakat, de sosem volt rá alkalmam, ahogy hallgatóságom sem.- Gyűlöllek, mert ezt tetted velem és gyűlölöm azt, aki veled tette, de legjobban magamat utálom, mert még mindig az életem része vagy!- szemeimből könnyek folytak végig arcomon.- Félek..- könnyes szemmel néztem fel rá, tekintete mindent elárult, azonban válasz helyett csak karjai közé zárt. Néhány pillanat múlva összeszedtem magam és felmentünk, ahol Eric egy címmel várt.. Még sosem éreztem magam ennyire közel a végéhez.