Prológus

Mondanám,  hogy egy átlagos tizennyolc éves lány vagyok Londonból, de akkor hazudnék, az pedig nem szokásom. Egy évvel ezelőttig azt hittem átlagos vagyok, már amennyire ez lehetséges.. Egy normális lány, aki elvesztette édesapját egy szívroham miatt. Legalább is én azt hittem, hogy az miatt. Most már tudom, hogy nem ez a valóság.. Minden egy levéllel kezdődött, amit eleinte nem is vettem komolyan. Gondoltam, csupán az egyik ellenségem akarja megkeseríteni az éltemet, és higgyétek el nekem olyanból sok akad, ugyanis ami a szívemen, az a számon, nem játszom meg magam, kiállok magamért és a barátaimért.. Mindig. Nem vagyok a legjobb gyerek, sőt, mondhatni a családtagom elvesztésééig csak a baj volt velem.. De utána minden megváltozott, kissé megkomolyodtam, bár amikor Ethan velem van, nehéz nem nevetni és jól érezni magamat. Nem is igazán foglalkoztam a papírdarabbal, csupán bedobtam az ágyam melletti szekrény legalsó fiókjába. Egy éven keresztül éltem az életemet, tovább, tudatlanul, egészen tegnapig.. Egy újabb fehér borítékot találtam reggel az ajtónk előtt, amit már biztosan tudok, hogy nekem szántak, ezúttal a nevem is rajta díszelgett, a titkos személy tudja mikor dolgozok, különben az anyám találta volna meg ezt is. De nem ő nála kötött ki ezúttal sem.. Hanem nálam. Okkal. Az elsőben csupán annyi állt, hogy ne higgyek a zsaruknak, nem igaz, amit a jelentésben írtak. Rögtön tudtam miről van szó, mert felvették az én vallomásomat is.. Amit az idők alatt elfelejtettem.. Szintén csak okkal. Néhány emlékkép azonban mára már tisztán él elmémben. Az apámmal nem szívroham végzett, hanem egy bizonyos személy. Az arcára nem emlékszem, csupán a barna szemeire és a nagyon fiatal vonásaira.. Ennyi maradt meg belőle.. Egyenlőre. Ugyanis a darabkák arról a napról szépen lassan kezdenek visszatérni, már csak idő kérdése, és összeáll a teljes kép. Csak idő kérdése és megtudom azt, amit eddig hanyagoltam, a helyi zsarukkal együtt. Otthon ez a téma tabu, ha kiejtem a számon apu nevét, már is veszekedni kezd velem, hogy miért kell megint ezt a témát erőltetnem, miért nem fogadom el és lépek tovább, mint ahogy ő tette. A baj ezzel csak az, hogy anyu titkol valamit és aki nem fogadta el ezt az egészet ebben a házban az ő. Mindent eltüntetett innen, amit nem is értek, hiszen szerette. Oké, tovább akar lépni, de ettől még nem kell elégetni mindent.. Sikerült megmentenem néhány személyes tárgyat, amit jól elrejtve tartok a szobámba, de ennél többet nem tehettem. Nem is értem ezt a viselkedését.. Furcsa.. Mióta csak ketten vagyunk, többet megy el itthonról és van, hogy csak reggel jön haza. Mivel nem vagyok óvodás, tudom, hogy van valakije, akiről az az érzésem, hogy nem akarja, hogy tudjak. Na mindegy.. Nem csak neki vannak titkai, ugyanis fogalma sincs a kapott levelekről, ahogy arról sem, hogy már nem szedem a gyógyszereket, amiket apu halála után kaptam. Hét évig tömtek vele, csak hogy ne emlékezzek semmire. Most már tudom. Persze, egy 11 éves gyereket könnyű befolyásolni alapból is, de egy ilyen helyzetben meg annál is könnyebb. Minden a feje tetejére állt. Annyi idő és szenvedés után az életem végre kezdett helyreállni, erre tessék.. Fogalmam sincs ki küldözgeti a leveleket, de egy valami biztos.. Azt akarja, hogy megtudjam ki tette ezt a családommal, ki választott szét minket, és ki tett tönkre. Van egy jó hírem az idegen személy számára.. Nem fogok leállni. Meg fogom találni apu gyilkosát, akkor is.. Ha kell bármi áron.