15. fejezet

This is not an illusion.. 

Kaptam egy hívást.. Csak annyit mondtak, hogy esélyt kapok, többet tudni apám ügyeiről, és küldtek egy címet. A kulcs, ami a házat nyitja a legkedvesebb gyerekkori dolgomban van elrejtve, azt mondták. És nem hazudtak, egy fehér, szőrös plüss maci rejtette az apró tárgyat. Fogalmam sem volt honnan tudhatták mindezt, még is a kíváncsiság legyűrt minden érzést odabent. Az ujjaimmal doboltam a kormányon a ház előtt, nem tudtam, hogy ez most komoly, vagy csak valaki át akar verni és játszadozik velem. Végül egy sóhaj után kiszálltam a kocsiból.. Kívülről csupán egy egyszerű háznak tűnt, de amint beléptem megváltozott a véleményem. Eleinte lassan haladtam befelé, nem tudtam mire számítsak. Az egész épület csupán két helységből állt. A falak fehérre voltak festve és parketta borította a padlót, amit a por már elég rendesen befedett. Látszott, hogy régen jártak már itt. Semmi különleges nem volt odabent, és a helyzet az, hogy még sosem jártam ott azelőtt. Az irodába mentem, ami tele volt személyes tárgyakkal. A képek nagy részén én voltam, és a családunk.. Lenyeltem könnyeimet és nagy léptekkel szeltem át a szobát. Leültem az íróasztal mögötti székre és átnéztem a fiókokat, a legtöbb üres volt, de néhányban papírokat találtam, ezeket gondolkodás nélkül gyűrtem a táskámba, amit végül a földre dobtam. A gépével próbálkoztam, de hiába, nem tudtam a jelszót, így pedig esélyem sem volt. Úgy voltam vele, hogy majd Ethan feltöri nekem, ő úgy is ért ezekhez, és biztos segíteni fog.  A szekrényt kinyitva újabb csalódás fogadott. Bevágtam az ajtaját és körbenéztem jó alaposan a szobában. Nem a semmiért kaptam azt a hívást.. A szemem megakadt a parkettán. Kerestem valami tárgyat, amivel felfeszíthetem az egyik számomra furcsa darabot, de nem kellett sokáig szórakoznom vele.. Egy barna bőrkötésű könyv volt a rejtekhelyen, egy kis fekete dobozzal együtt. Leültem a piszkos padlóra, először a dobozt néztem meg. Egy ezüst gyűrű volt benne, belegravíroztatva a nevemmel. Ujjaim közt forgattam a tárgyat, olyan furcsa érzés volt. A szívembe fájdalom hasított, annyi mindent nem tudtam róla.. Lassan úgy éreztem, csupán egy idegen volt számomra, aki felnevelt. Megráztam fejem, ezzel eltrelve hülye gondolataimat, majd felhúztam mutatóujjamra az ékszert. Kezembe vettem a bőrkötésű könyvet és kinyitottam, mint kiderült egy naplót tartok ujjaim közt. Fellapoztam és csupán beleolvasgattam, volt hogy több oldalon keresztül írt valamiről, de volt, hogy csak néhány mondat volt olvasható egy-egy oldalon..

„2006. április 2.

Hays egy angyal. Érte teszem, amit teszek.. Miatta kell megtennem.”

„2006. augusztus 19.

Kristen ma kiakadt. El akarja venni tőlem Haylet, ha tovább folytatom.”

„2006. augusztus 21.

Alkut kötöttünk, de minél előbb lépnem kell, különben elveszítem a lányomat.”

Mellkasom a kelleténél gyorsabban emelkedett és süllyedt, a mellkasomban erős nyomást éreztem. Abbahagyta az írást jó pár hónapig, majd a halála előtti pár hónapról újabb bejegyzéseket találtam. Nem olvastam el mindent, haza akartam vinni, és a szobámban elolvasni a hosszabb írásait, tudni akartam mi volt a háttérben és mit csinált az apám, mert ebből a pár mondatból is könnyen lejött, hogy nem állatorvos volt. Mély levegőt vettem és tovább lapoztam.

„2007. január 7.

Tudják.”

„2007. február 13.

Titokban kell tartanom, továbbra is. Nem törhetek meg.”

Ahogy közeledett az a bizonyos nap dátuma, úgy kezdtem egyre rosszabbul érezni magam. Levegő hiányától szenvedtem, arcomat könnyek áztatták. Tudtam, hogy nem kéne tovább olvasni, még sem tudtam megállni, még sem tudtam letenni a könyvet. Túlságosan is fájt, és túlságosan is érdekelt, hiszen tudni akartam mi történt, én választottam ezt az utat, és számítottam a fájdalomra, a sebek feltépésére, még is abban a pillanatban, ott a földön ülve, gyengének éreztem magam.

„2007. február 17.

Tudtam, hogy nem bízhatok benne, még is megtettem, még is gondját viseltem, amíg csak tudtam. Hiba volt.”

„2007. március 3.

Szinte elkerülhetetlen, de Hayley nem ismerheti meg.”

Kerestem a nevet, beleolvastam a hosszabb oldalakba is, de nem találtam nevet, nem tudtam kiről beszél.. Kitől akart megóvni, hiába akartam is..  Tovább lapoztam.. Az utolsó szöveggel eláttott oldalon voltam. Tudtam mit jelent ez, és a dátumból is lekövetkeztethettem. Az előző nap.. A könnyek gyorsabban folytak végig arcomon, ez nem hasonlított egy oldalhoz sem. Ugyanis nekem szánták..

„2007. március 10.

Hays.

Ha ezt valaha elolvasod, az azt jelenti, hogy a tervek nem úgy alakultak ahogy szerettem volna, ahogy terveztem.. Sajnálom Drágám. Ne ijedj meg a levelektől, csak segíteni szeretnének neked..

Nem hittem szemeimnek, ezért még egyszer átfutottam a szavakon. Honnan tudta akkor, hogy valaki leveleket fog nekem küldözgetni? Megrémültem, de ugyanakkor a zavarodottságot le sem tagadhattam volna.

.. Okkal nem írom le mi van a háttérben, félek, hogy ha nem a te kezedben kötne ki a napló, valaki felhasználná ellened. Ne bízz senkiben Kicsim és légy erős.

Szeretlek.”

Csak meredtem magam elé, és próbáltam feldolgozni a látottakat. Vagy percekig ülhettem ott, mint egy rakás szerencsétlenség, majd mikor észbe kaptam letöröltem könnyeimet, a naplót a táskába süllyesztettem és elmentem onnan. Egyenesen Ethan házához vezettem, tudni akartam mi van a gépén, méghozzá minél előbb.

- Tudod nem kell dörömbölnöd, hallottam először is.

- Velem kell jönnöd.

- Hays, mi történt? Jól vagy?- gondolom a kinézetem váltotta ki belőle ezt a reakciót, de valahogy nem tudott érdekelni. Megragadtam karját és a kocsi felé kezdtem húzni, végül megadta magát és önszántából szállt be, azonnal beindítottam a motort. Mielőtt megszólalhatott volna vázoltam neki a helyzetet..

- Kaptam egy hívást, é..

- Megint?!

- Megadtak egy címet.. Az apám irodája van ott, amiről még csak nem is tudtam.

- Honnan volt kulcsod? Vagy megint betörtél..?

- Lényegtelen..- felháborodva néztem rá.

- És ez a gyűrű? Sosem láttam még r..

- Ha nem szólnál fél percenként közbe megtudnád.- a hallgatásából ítélve nem tervezte a mondandóm megszakítását.- Ott volt elrejtve.. Ezzel együtt.- egyik kezemmel az ölébe dobtam a naplót, de nem vettem le tekintetemet az útról.- Fel kell törnöd a gépét, meg kell tudnom mi folyik itt, Ethan..- mikor megérkeztünk, szinte rohanva szeltem át a távolságot és nyitottam be. Azt hittem bezártam az ajtót, de tévedtem, nyitva volt.- Nem..- ledöbbenve álltam a szinte üres helységben. Az irodában a bútorokon kívül minden eltűnt. A képektől kezdve a gépig.. Minden.

- Én azt hittem..

-  Itt volt! Valaki.. Valaki volt itt és mindent elvitt!- kiabáltam és le föl járkáltam idegességemben.

- Hays..

- Esküszöm, hogy itt volt.. Nem őrültem meg!

- Feldúlt vagy, nem lehet, hogy..

- Nem hiszem el..- felnevettem.- Hogy találhatnék ki ilyet? És minek?

- Én csak azt mondom n..

- Inkább ne mondj semmit.- kivettem, inkább majdhogynem kitéptem kezéből a könyvet.- Menjünk.- fájt, hogy nem hitt nekem..