25. fejezet

I don't wanna play this game, no more..

- Jól vagy?- hátulról öleltem meg, miközben ő az erkélyemen támaszkodva nézte ahogy a nap sugarai lassan eltűnnek a horizontról. Fejemet hátának döntöttem és behunytam szemem, hagytam, hogy a kellemesen hűvös szellő simogassa bőrömet.

- A kérdés inkább az, hogy te jól vagy-e?- néhány pillanat múlva megfordult, én pedig elengedtem majd hátraléptem. Aprókat bólintottam és beléptem a szobámba.

- Nem akarok erről beszélni.- leültem az ágyamra, felhúztam egyik lábamat, amin fejemet támasztottam. Mikor elmeséltem neki mindent, azt hitte, hogy megbolondultam, ezért is hallgatott végig.. Habár, a mondandóm és a kis történetem végén is dilisnek hitt, de mikor jöttek a tárgyi bizonyítékok.. Nos, minden megváltozott, és újra hitt benne.. Bennem. Ahogy az elején is tette. Persze, ő ment volna a rendőrségre, megmutatni mindent, de mikor megtudta ki áll az egész ügy mögött.. Az erkélyre ment, gondolkodni, és onnantól kezdve a feszültség kettőnk között kezdett kialakulni. Ő feljelentést tenne Zayn ellen, és meg van győződve róla, hogy Mac is miatta halt meg, én azonban nem tálalnék ki, mert nincs meg a kirakós minden darabja, és különben is..- Mióta jelentjük fel azt, akit szeretünk?- gondolataim hangot öltöttek.

- Amióta megölik az apánkat.- áucs.

- Nem mehetek oda.. Nem adhatom fel.. És.. Nem az ő hibája volt.. Kényszerítették rá.

- Ez nem mentség, Hays..

- Egy gyerek volt!

- Szóval őt véded, ahelyett, hogy az apáddal tennéd.

- Ő meghalt!- a kelleténél kicsit indulatosabban vágtam hozzá a szavakat.

- Igen, mert a kis barátom megölte! Hát nem érted mire megy ki ez az egész? Végig erre játszott.. Amióta csak idejött..

- Nem..- idegesen túrtam hajamba. Ezt már megbeszéltük, és most nincs igaza Ethannek..

- Bevágódik nálad, így ha rájössz, a szeretet majd segít..

- Fejezd be!- meghökkenve nézett rám. Talán a hirtelen jött magas hangom, talán az idegességem késztette erre.- Azt hittem mellettem vagy, de ehelyett csak ellenem akarod fordítani azt, akit szeretek.- széttártam karjaimat.- Menj el, Ethan.. Kérlek..

- Szóval ezt gondolod rólam?- mondhatni gúnyos mosollyal az arcán, fejét rázva nézett el vállaim felett.

- Nem tudom mi történt köztünk, de nem hittem volna, hogy a testvérem.. Mert igen, az voltál.. Vagy.. Valaha is képes lesz ellenem fordulni.- nem nézett rám, de láttam arcán, hogy legszívesebben a legsúlyosabb dolgokat vágná a fejemhez. Inkább hátat fordítva sétált el előlem.

- Akkor már ketten vagyunk.- maga mögött hagyta a csendet, és az üresség érzetét, mégis egy részem úgy érezte, jól cselekedtem. A fiú, aki nemrég azt ígérte, nem hagyja, hogy megbolonduljak; feladta a harcot. A fiú, akiről azt hittem egész életemben, hogy a testvérem, egy másik anyától; most eldobott. A fiú, akiről azt hittem életem minden pillanatában mellettem áll majd és tart, hogy ne essek le a szakadék széléről; most elengedte karomat. De mi van ha igaza van? Hiszen megígértem magamnak, hogy ki derítem mi is történt valójában, és ha megtudom ki vette el tőlem az apámat, megfizet érte. Most azonban magam ellen beszélek, és a neki tett ígéretem ellen. Mély levegőt vettem, majd lementem a földszintre, egyenesen be a megfelelő szobába. Szorongás lett úrrá testemen, nehezebben lélegeztem és a gyomrom görcsbe rándult.

- Minden rendben, Kicsim? Sápadtnak tűnsz.- torkom kiszáradt, mégis próbáltam erőt venni magamon.

- Emlékszel, amikor álmaim voltak..? Amolyan látomások..?- hangom halk volt.- Mindig azt mondtad a képzeletem játszik velem a sokk miatt..- félve néztem fel rá.- Aztán rájöttem.. Hogy azok emlékek.

- Hays, ezt már megbeszéltük..

- Csak.. Hallgass meg, kérlek.- bizonytalanul léptem oda hozzá. Arca meggyötörtnek látszott, összetörtnek, szemei alatt sötét karikák díszelegtek, amiket nekem köszönhet és a plusz műszakjainak.- Tudom..- könnyek folytak végig arcomon. Szólásra nyitotta száját, de leintettem.- Tudom, hogy igaziak.- kerestem a szavakat, ő pedig küszködött.. Talán a bűntudattal?- És tudom, hogy tudod mi történt aznap.. Hogy nem szívroham volt.. Hogy aput me..

- Ne..- kezeit arcomra tette, majd karjai közé vont.- Ne gondolj erre, már nem tudjuk megváltoztatni a múltat.

- Tudom ki tette.. Tudom ki ölte meg, anyu.- hangom szinte csak suttogás volt.

- Nézd..- mélyen nézett szemembe. Tekintete könnyektől homályosult, régen láttam már ilyennek.- Ne tedd tönkre az életedet, mikor végre boldog vagy valaki mellett. Élj, Kicsim.

- De Ethan..

- Nem.. Most az egyszer magadra kell gondolnod, és nem másra. Csak most az egyszer.

- Te tudtad?

- Az apád nem mindig volt olyan, akinek te láttad. Nem akarta, hogy azt hidd nem jó ember, de melletted mindig az volt. Így ne hagyd, hogy most ő miatta válj mássá.

- Miért..?- ennyit tudtam kipréselni ajkaimon.

- Sosem akartam, hogy tudd az igazat.. Soha.

- Szeretett egyáltalán..? Zayn..? Vagy csak színjáték volt..?- szemeimből megállást nem tűrve folytak le a könnyek arcomon. Vonásai ellágyultak, mégis sajnálkozva nézett rám, majd karjai közé zárt. Ez is egyfajta válasz volt.