There's something in your eyes..
- Kutattál a dolgaim közt.
- Megtaláltam a fürdődben a..
- Nem, nem találtad meg.. Leellenőrizted, hogy szedem-e.- megfordultam és mélyen néztem szemeibe.- Bent volt a szekrényben.
- Szedned kéne.
- Hogy elnyomja az emlékeimet? Mi is ez valójában? Mert, hogy nem altató az biztos.- a gyógyszert még gyerekkoromban írta fel az egyik orvos, hogy ne legyenek rémálmaim, de ma már tudom, hogy nem az miatt. Az álmok el is tűntek, csakhogy az emlékeimmel együtt. Úgy egy hete hogy nem szedem.. Egyszer kiment a fejemből, és mivel normálisan tudtam aludni, abba is hagytam. Néhány napja jött vissza az első emlékkép.. A tekintet.. És ha ez visszatért, a többi is vissza fog, csupán idő kérdése.- Mi történt?- kissé felemeltem hangomat.- Mi változott kettőnk között? Miért lett ilyen a kapcsolatunk?
- Fejezd be Hays..
- Mi van apu halála mögött, amit ennyire el akarsz titkolni előlem?!
- Azt mondtam fejezd be!- rám kiabált, amitől abbahagytam a beszédet. Szaporábban vettem a levegőt, tekintetünket nem vettük le egymásról, a feszültséget szinte tapintani lehetett a konyhában. Határozottság tükröződött vissza arcáról, de szemeiből némi fájdalmat is ki lehetett olvasni. Felnevettem szinte kínomban, majd ott hagytam. Felrohantam a szobámba, bevágtam az ajtót majd az ágyamhoz siettem és kivettem a képet párnám alól. Könnyek folytak végig arcomon, de azonnal le is töröltem a sós cseppeket, nem akartam gyengének látszani, erősnek kellett maradnom. Tudtam, hogy csak így csinálhatom végig ezt az egészet. Elrejtettem az emléket és egy mély levegővétel után elhagytam szobámat. Sietve mentem le a lépcsőn, végig az ajtóig..- Hova mész?- válasz helyett becsaptam magam mögött az ajtót. Nem tartozom neki magyarázattal.. Nem, ha nem képes az igazat mondani. Folyton csak hazudik nekem, arra se méltat, hogy elmondja új pasija van, akkor ő miért kér engem számon? Miért kéne beszámolnom az életem minden egyes percéről? Kissé idegesen vágtam le magam az egyik bárszékre, a mellettem levőre pedig a táskámat hajítottam.
- Úgy tudtam ma nem dolgozol.
- Csak.. Adj valami erőset, oké?
- Hello napsugár.
- Ethan..- sóhajtottam.- Ne haragudj, csak.. Összevesztem anyámmal.
- Hozom a piát.- néhány pillanat múlva letett elém egy pohár whiskeyt, amibe egy köszönöm és egy mosoly után már kortyoltam is bele.
- Kutatott a cuccaim között.- szólásra nyitotta száját, de nem hagytam, hogy közbe vágjon, gyorsan folytattam.- Ellenőrizte, hogy szedem-e a bogyóit..
- Várj.. Ez most komoly?
- Gondolhatod..
- De ugye tudod, hogy lerészegedni a munkahelyeden nem éppen a legjobb megoldás.
- Nem részegedek le, nyugi.- összevontam szemöldökömet, de miután mosoly jelent meg arcán elnevettem magam és a fejemet ráztam. Nem akartam zavarni meló közben, így elvoltam egyedül.. Gondolatok milliói cikáztak fejemben, de képtelen voltam összeszedni őket. Minden olyan zavaros, és a kérdések sora csak nő és nő. Ujjaim között forgattam a poharat és azon gondolkodtam hogyan tovább. A legnagyobb kérdés az, hogy képes leszek-e végig csinálni. Mivel nem tudom mi van a háttérben, nem tudom mire számítsak.. Egy valamiben voltam csupán teljesen biztos.. Méghozzá azon, hogy anya nem tudhat semmit sem, arról amit művelek.. Se a levelekről.. Semmiről sem. Pontosan azért, mert nem tudom ő mit tud és mit nem. Nem szerezhet tudomást róla, hogy információkat kapok arról a napról, és az apámról. Az egyetlen személy akiben jelenleg megbízok, az Ethan..
- Valami zűr lehet ha egyedül iszol.- kis híján leestem a székről ijedtemben. Nem vártam társaságot, sőt nem is akartam, de amint a hang irányába fordítottam tekintetemet, ez az elhatározás hamar megváltozott, ugyanis Zayn állt mellettem. Mutattam, hogy üljön le, aki eleget is tett kérésemnek. Fogalmam sincs miért, de nem tudtam levenni tekintetemet arcáról. Ugyanakkor nem akartam feltűnően bámulni sem, viszont nehéz volt ellenállni a kísértésnek.. Mondhatni tökéletes volt.. Csokoládé barna szemei ragyogtak, arcának csontozata szinte mágnesként vonzotta tekintetemet.. És az ajkai..
- Mi?- elvesztem. Elmosolyodott, én pedig teljesen hülyének éreztem magam. Nagyot nyeltem és felpattantam, amitől mosolya csak még nagyobb lett. Szemeimet forgattam, majd letettem a pultra kb. annyi pénzt, amennyit elittam a délután folyamán és átdobtam táskámat a vállamon. Távol akartam tartani magam tőle, annyira, amennyire közel is akartam hozzá kerülni. Hiába mondták sokan, hogy most költözött ide, én biztos voltam benne, hogy láttam már valahol.. Csak azt nem tudtam, hogy hol.. És ez szörnyen zavart.
- Ugyan ne csináld már.
- El sem tudod képzelni milyen rossz napon vagyok túl, szóval kérlek.. Kérlek hagyj most, oké?- hajamba túrtam, majd már ott sem voltam.
- Hayley várj!- az ajtóban ért utol. Kérdő tekintettel fordultam felé. Egyedül ő hívott mindig így, amikor bejött ide. Igen, ez a nevem, de amióta az eszemet tudom mindenki csak Haysnek szólít, bár mondtam neki is, ő még is ragaszkodik ehhez.- Legalább elkísérhetlek?- végignéztem rajta. Mikor megszólaltam hangom határozottan csengett.
- Csak ha nem szólalsz meg.- ajkába harapott, hogy elfojtsa mosolyát, végül válaszként bólintott, persze szája felfelé görbült. Úgy történt ahogy kértem, csendben lépkedtünk egymás mellett London sötét utcáin. Az időérzékemet teljesen elveszítettem a délután folyamán, így fel se tűnt, hogy már besötétedett. Az emberek azt mondják nem igazán az a barátkozós típus, Ethan azonban elég jól kijön vele, sőt.. Én csak annyit tudok róla, hogy Atlantából jött ide, és 21. Ééés nálam itt megáll a tudomány, többről fogalmam sincs. Megálltam a házunk előtt és felé fordultam.- Behívnálak, de a házunk jelenleg háborús övezet és nem szeretném ha pont a közepébe csöppennél.. Ne haragudj.
- Még találkozunk.- arcán titokzatos mosoly jelent meg, majd lassan sétált el. Megvártam amíg elfordul a sarkon és csak azután mentem be.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése