3. fejezet

I wish that I could wake up with amnesia..

- I..- esélyem sem volt még csak ezt az egy szót sem befejezni, valakinek nagyon fontos volt, hogy minél előbb elmondhassa mondandóját.

- Menj a parkba.. A tóval szemben lesz egy pad, az egyik fa alatt.

- Ismerem a ...

- Találsz ott egy borítékot.

- Még is k..

- Nem bízhatsz senkiben.- a vonal meg is szakadt. Egy percig sem gondoltam, hogy kamu telefon volt, valahogy éreztem, hogy attól jött a hívás, akitől a levelek is. Néhány pillanat múlva már a kocsiban ültem és a park felé hajtottam. Sietni akartam, ugyanis anyámnak alig fél óra múlva lejár a munkaideje a kórházban, és most nincs hangulatom magyarázkodni neki, vagy egy újabb veszekedésbe kezdeni. A mellettem elsuhanó fények bizonyították a sebességet, amivel szeltem London utcáit. Mikor odaértem szinte futottam a megadott helyig, még ha ilyenkor már nagyon senki sincs arra. A tó ki volt világítva, de nem értem rá gyönyörködni benne, és különben is, annyiszor láttam már. Legtöbbször apu vitt oda.. Etettük a kacsákat, bár én annyi idős fejjel inkább csak dobáltam őket, míg az egyik őr ránk nem szólt.. Olyankor mindig futottunk az első fagyizóig.. A hűvös szél elhessegette emlékeimet, ezáltal már lassabban indultam meg a pad felé, de hiába, borítéknak nyoma sem volt. Megfordult a fejemben, hogy valaki csak szórakozott velem, de mikor alá nyúltam egy boríték volt odaragasztva, a nevemmel. Miután leszedtem és a táskám aljába süllyesztettem már indultam is a kocsimhoz, a parkolóban a nagy sietségem közepette valami keménynek ütköztem, így a földre zuhantam. Fájdalom áradt szét a fejemben és a karomban egyaránt. Fájdalmas hang hagyta el torkomat, de amint megláttam magam előtt két pár cipőt rájöttem, hogy nem egy oszlopnak vagy egy fának mentem neki..

- Idióta.- a fejemet dörzsöltem, az előttem álló idegen pedig halkan nevette el magát, majd felém nyújtotta kezét. Elfogadtam segítségét, de azt hittem elsüllyedek miután felkeltem és megpillantottam arcát. Zayn állt velem szemben..- Ne haragudj, nem tudtam, hogy te vagy az.

- Jó tudni, hogy bárkit leidiótázol csak így.- szemeimet forgattam az arcán egyre csak szélesedő mosolya miatt.

- Sajnálom.

- Minden meg van bocsájtva ha elviszel.

- Ez most komoly?

- Messze lakom.- arcomat látva hamar folytatta.- De ha gondolod beperelhetlek.

- Szóval perrel fenyegetőzöl..- összeszűkítettem szemeimet majd elnevettem magam és mutattam, hogy szálljon be. Az agyam mintha csökkentett üzemmódba kapcsolt volna, csak a borítékra és annak tartalmára tudtam gondolni egész idő alatt, így azt sem tudtam hogy kerültem az otthonom elé és miért ült mellettem a furcsa, titokzatos fiú. Néha úgy érzem nem vagyok teljesen önmagam, és ez most sem volt másképp. Nagyot nyeltem majd kiszálltam a járműből, de meg kellett támaszkodnom nehogy összeessek. Néhány pillanat múlva két kezet éreztem karomon, hallottam ahogy hozzám beszélt, még sem értettem. Csupán egy mondatát volt képes az agyam felfogni, de válaszom nem volt több, mint egy apró bólintás. Nem törődve vele kivettem a kocsimból a táskámat és elindultam befelé, azonban néhány lépés után az egyensúlyom elhagyott. Zayn karjai közt vitt be, kérésemre fel a szobámba, ahol az ágyra tett le.

- Nem úgy nézel ki mint aki jól van. Ne hívjak e..

- Ne!- azonnal rávágtam, szemei összeszűkültek a reakciómtól.- Jól vagyok, csak..

- Egész úton idefele mint ha nem is lettél volna a kocsiban, hiába beszéltem hozzád. Most pedig..

- Oké, talán nem vagyok jól, de nem kell senkit sem felhívni.

- Ha gondolod itt maradok veled.

- Nem lehet.. Az anyám..- épp, hogy elkezdtem a mondatot, a szobámat a kocsijának fényszórói világították be.- El kell tűnnöd.- felpattantam, ő pedig szokásához hívően elnevette magát.

- Ő csak az a..

- Nem, te ezt nem értheted.. Nem l..

- Hayley!

- Fent!

- Hayley, ez most ko...

- Halál komoly.. Menj a fürdőbe, kérlek..- suttogtam és belöködtem, pont mikor benyitott az ajtómon.

- Minden oké?

- Persze.. Minden.. Miért?- végignézett az egész szobámon, tekintete megakadt a táskámból kilógó fehér borítékon.- Csak képek vannak benne.. Ethan kérte, hogy nézzem át őket..- szó nélkül ment ki, gondolom nem erre a válaszra számított, de abban a pillanatban magam sem tudtam mit kéne mondanom. Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt és mentem a fiúhoz.- Menned kell.

- Ugye most csak viccelsz?

- Úgy nézek ki?- elnevettem magam arcát elnézve. Kézen ragadtam és az erkélyre húztam.- Le kell másznod.- szám elé tettem kezemet, hogy elfojtsam nevetésemet.

- Először leidiótázol, ide hozol ahelyett, hogy haza vittél volna.. El kellett bújnom a fürdődben, most meg le kell másznom az erkélyedről.. Inkább gyalog mentem volna..

- Jóvá teszem, ígérem.- nem bírtam komoly lenni, a helyzet szörnyű volt, de mégis vicces.

- Nem akarom tudni hogyan.- kissé vállon löktem és szemeimet forgattam.- Behajtom.- széles mosollyal az arcán kacsintott majd lemászott onnan. Nevetve integettem neki és mentem vissza a szobámba, ahol már várt a boríték. A földön ülve nyitottam ki, de csalódnom kellett, ugyanis fogalmam sem volt mit jelenthet ami benne volt. Egy kis papírdarabot tartalmazott, amin egy szám volt csupán; 526. Nem tudtam értelmezni, és sosem hallottam még róla, de volt egy olyan érzésem, hogy nem hiába küldték, valami köze van az apámhoz, csupán ki kell derítenem, hogy mi. A baj ezzel csak az, hogy fogalmam sincs hol és egyáltalán mit kéne keresnem, hiszen bármi lehet ez a szám mögött. Lekapcsoltam a villanyt és mivel lentről hangok szűrődtek fel kiültem a lépcső tetejére és hallgattam, ahogy nagy valószínűséggel a pasijával beszélget. Néhány perc múlva azonban a bejárati ajtó csukódott és elhajtott a kocsijával. Lesiettem a lépcsőn és a szobájába mentem, miután felkattintottam a villanyt le-föl járkálva néztem végig a helységen, keresve valamit, ami segíthet, de semmit sem találtam, még apu volt cuccait is átnéztem.. Minden hiába volt. Csalódottan és egyben dühösen mentem ki onnan, de nem fel a szobámba.. Elmentem apám volt rendelőjébe, hátha ott több sikerrel járok majd. Mivel volt kulcsom nem okozott gondot bejutni oda. Minden úgy volt, ahogy hagyta.. Annyi minden volt ott, hogy hirtelen képtelenségnek éreztem, hogy bármit is találjak odabent. Vagy órákig kutattam a rendelőben.. Még a várót is, és a műtőt is átnéztem, de nem volt ott semmi, ami a számra utalt volna, vagy egyáltalán köze lett volna hozzá. Szirénaszóra keltem és, hogy a nap égette bőrömet, illetve zavarta szemeimet. Úgy nézett ki elaludtam a rendelőben, amivel nem is lett volna baj, ha nem tör rám a rendőrség azzal az okkal, hogy betörtem oda. Hiába mondtam nekik, hogy ki vagyok, és ez az apámé volt, nem hittek nekem, annak ellenére sem, hogy voltak köztük ismerős arcok is. Így hát a rendőrautó hátsó ülésén vittek be az őrsre, mint valami bűnözőt. Azt hittem ennél rosszabb már nem is lehet, de mint kiderült igenis lehetséges.. Mivel senki sem hitt nekem, inkább rájuk is hagytam, tudtam, hogy hamarosan elmehetek, de arra nem számítottam, hogy behívják anyámat. Abban a pillanatban mikor kettesben hagytak vele, azt kívántam bárcsak inkább egy rendőrrel lennék ott.

- Mi van veled Hayley?- nem néztem rá, nem akartam vele beszélni, csak otthon akartam lenni és elfelejteni az elmúlt 12 órát.- Nem szeded a gyógyszereket.. Rossz irányba változtál és most.. Most meg behoztak betöréssel gyanúsítva.. Ahelyett, hogy az iskolában ülnél.- még mindig nem válaszoltam.- Játszhatod ezt, de nem lesz jó vége.

- Hazamehetek? 

- Nem, amíg nem adsz valami magyarázatot.

- Akkor remélem a pasid tud várni, mert nem fogok beszélni.. Nincs mit megmagyaráznom. Akkor megyek a rendelőbe amikor csak akarok.- arca meglepettséget tükrözött.- Tényleg ennyire hülyének nézel? Azt hitted nem tudom? Megérdemlem, hogy tudjak a több hónapja tartó kapcsolatodról.. De te csak titkolózol!

- Hays, elmehetsz, minden oké.- Ethan apja nyitott be, de arcából ítélve hamar rájött, hogy nem éppen a legjobbkor, én viszont nagyon is örültem neki.

- Köszönöm.- felpattantam és már ott sem voltam. Elegem volt mindenből és mindenkiből, legszívesebben elmenekültem volna a városból.