20. fejezet

So close, but so far away..

- Hova megyünk?- mondhatni a semmi közepén voltunk, mellettünk csupán egy kopár, elmosódott tájat lehetett látni, mégis jobban éreztem magam, mint ha még Londonban lettünk volna. Túl sok minden történt abban a városban.. A városban, ahol az egész életemet éltem, és ahol egyszerre volt minden tökéletes, és rémálomba illő. Furcsa, hiszen mindig azt hittem sosem hagyom el, mindig is a részese maradok, életem végéig, most mégis úgy érzem, amint pont kerül minden végére, már nem jelent számomra többet, egy egyszerű városnál, ami annyi szenvedést okozott. Miért is gondolhatnék másképp rá, hiszen elvette tőlem az apámat, a szerelmemet, a családomat, a barátomat, az egész életemet. De.. Talán nem is a városra haragszom, csupán szeretném hibáztatni azt.. Talán az egésznek én vagyok az oka, miattam omlott össze minden körülöttem. Levettem tekintetemet a tájról és ismét a naplónak szenteltem, amit örömmel tudtam ismét kezeim között.
- Már mondtam.. Segítek kideríteni ki áll az egész mögött.
- És azt nem lehetett volna Londonban?- apró mosolyra húzta száját, de egy pillanatra sem vette le tekintetét az útról. Bármennyire is próbáltam, vagy inkább akartam tagadni, nem tudtam nem rá gondolni, nem arra gondolni, mennyire is szeretem a történtek ellenére. Miért? És hogy szerethetsz valakit, aki ilyen dolgokat tett veled? Egy ragyogó szempár és egy gyönyörű mosoly elég ahhoz, hogy átlépj mindenen és hagyd magad mögött a múltban történteket? Hogy működik ez? Félek, hogy rosszul döntök.. Vagy elveszítem, vagy megsértem vele az apám emlékét. Melyik a helyes út? Képes lennék vele lenni anélkül, hogy a bűntudat ne emésztene fel, vagy végleg el kell őt felejtenem..?
- Van egy ismerősöm Southampton-ban.- hangjától eszméltem rá könnyeimre, amik arcomat mosták. Gyors, de annál feltűnésmentesen töröltem le őket, nem értettem mi késztetett erre az érzésre.. A könnyekre. Az út további részén csend uralkodott, mégsem találtam kínosnak, talán azért sem, mert tartottam a beszélgetéstől. Eddig még nem igazán volt alkalmunk beszélni a történtekről, de egyikünk sem akarta felhozni a témát. Mint kiderült Zayn barátja egy velünk egyidős kissé gyík kinézetű fiú volt, aki először furcsa benyomást keltett, már csak a kinézete miatt is. Zayn mondta, hogy Eric nem a megszokott jelenség, és nem tévedett nagyot. Szőke haja volt, ami elöl a homlokára lógott, kék szemeit szemüveg takarta, magas és vékony testalkatú volt, de ami a legfurcsább volt rajta a színes nadrágja és az egyedi pólója. Mint mondtam, tipikus gyík kinézete volt, de minél többet beszélgetett velünk, annál inkább kezdtem rájönni, hogy a szörnyű humora ellenére rendes srác. A külső nem minden, erre ő volt az élő példa. A kanapén ülve vártam amíg ők fent, nos... Tették a dolgukat, nem akartam zavarni, de lehet, hogy csak Zayn közelében nem akartam lenni. Tartottam attól, hogy nem jutnak sehova, hiszen akik üzengettek nem lehettek kispályások, mindent tudtak rólam, és az apámról.
- Hayley?- felpattantam a bőrből készült bútorról és felsiettem a lépcsőn. Mikor benyitottam a két fiú egyszerre fordult felém, meredt tekintettel.
- Mi az?

- Ezt meg kéne nézned..- Eric gurult kissé arrébb a székével, hogy oda tudjak lépni a monitor elé. Elakadt a lélegzetem egy pillanatra, nem tudtam szóhoz jutni.- Az emailjeid között kutakodtunk hátha találunk ott valamit, amikor kaptál egyet ugyan arról a címről..- nem tudtam levenni tekintetemet a képernyőről. Képek voltak rajta.. Rólam.. Mint ha valaki követett volna az elmúlt időszakban.
- Valaki fontosnak vélte, hogy szem előtt tartson.- mondhatni lesokkoltak a látottak, csak álltam és néztem magam elé.- Jól vagy?- Zayn kezét a vállamra tette, mint ha villámcsapás érte volna testemet, arrébb léptem egy lépéssel.
- Mit tudtok még?- figyelmen kívül hagytam kérdését és próbáltam a lényegre térni. Tekintetükkel végigmértek, képzelem mi járhatott a fejükben.. Hogy ez teljesen meg van hibbanva? A válasz, igen. Nem voltam önmagam, már régóta nem, de nem tudtam másképp állni a jelenlegi dolgokhoz és tényekhez.
- Öhm..- Eric fordult vissza a gépe elé.- Most.. Mérem be a számot, de eltarthat egy ideig..
- Lent leszek. Szóljatok ha van valami.- aprót bólintott, én pedig már hátat is fordítottam nekik.
- Nem kell így viselkedned.- Zayn szavai megleptek, megfordultam és mélyen néztem szemeibe.- Nem kell egyedül végigcsinálnod.- nem válaszoltam. Sietve hagytam el a szobát, majd a házat. Fogalmam sem volt merre megyek, csak azt tudtam, hogy friss levegőre van szükségem és némi magányra. Mikor belevágtam nem gondoltam volna, hogy ilyen mélyre kell ásnom, hogy ilyen nehéz lesz. Össze kellett szednem magam, hiszen én nem vagyok ilyen.. Mindig is egy erős személyiség voltam, most miért lenne másképp? Képes vagyok túljutni ezen, képes vagyok erős maradni.. Ellehettem egy ideig mikor visszasétáltam a házhoz, nem volt nehéz, csupán egyenesen mentem.. Ahelyett, hogy bementem volna, leültem a lépcsőre, szükségem volt még néhány pillanatra.- Találtunk valamit.- hangja nyugodt volt.
- Mindjárt megyek..
- Hayley..
- Mit akarsz mit mondjak?- felkeltem és elé léptem.- Nem tudom ki vagyok, Zayn.. Nem tudom mi a helyes, és mi nem.. Veled kapcsolatban sem.. Katasztrófa van a fejemben, képtelen vagyok tisztán gondolkodni, vagy egyáltalán gondolkodni..- hangom elfúlt kissé. Dühös voltam és féltem is egyben.- Tudni akarom az igazat, de közben félek, érted? Nem.. Nem tudom mit tegyek..- már rég ki akartam mondani a szavakat, de sosem volt rá alkalmam, ahogy hallgatóságom sem.- Gyűlöllek, mert ezt tetted velem és gyűlölöm azt, aki veled tette, de legjobban magamat utálom, mert még mindig az életem része vagy!- szemeimből könnyek folytak végig arcomon.- Félek..- könnyes szemmel néztem fel rá, tekintete mindent elárult, azonban válasz helyett csak karjai közé zárt. Néhány pillanat múlva összeszedtem magam és felmentünk, ahol Eric egy címmel várt.. Még sosem éreztem magam ennyire közel a végéhez.