21. fejezet

We always knew this day was coming..

Kezem bizonytalanul indult el az ajtó felé, majd erőtlenül hullt vissza testem mellé. Zayn bátorítóan nézett le rám, ami kissé nyugtatóan hatott. Nem tudtam hogy áll a kapcsolatunk, vagy hogy mik vagyunk jelenleg.. Néha úgy éreztem minél jobban szeretném eltaszítani, annál jobban hiányzik és annál jobban vágyom rá. Egy mély lélegzetvétel után végül bekopogtam az ajtón, míg vártunk az idő egy örökkévalóságnak tűnt. Egy középkorú férfi nyitott végül ajtót. Rövid, világosbarna haja volt, arca kissé beesettnek tűnt, zöld szemei fáradtan csillogtak, alattuk sötét karikákkal. Sosem láttam még ezelőtt, így kissé elbizonytalanodtam, hogy jó helyen vagyunk, vagy sem. Félve néztem fel a kissé mögöttem állóra, aki aprót bólintott. Mielőtt megszólalhattam volna a férfi megelőzött, hangja rideg volt, kissé rekedtes.
- Mit akartok?
- Csak nézzen jól meg.. Tudja ki vagyok..
- Összetévesztesz valakivel, kislány.
- Nem hinném.- ránk akarta csukni az ajtót, de Zayn kilépett mögülem és megakadályozta, hogy faképnél hagyjon minket.
- Nem azért utaztunk el idáig, hogy a szemünkbe hazudjon! Évekig figyelte és most nem ismeri meg?- felnevetett, de csupán szánalomból.
- Rátok hívhatom a zsarukat, ha azt szeretnétek.
- Nagyszerű.. Mindjárt fel is jelenthetjük zaklatásért.- keményen állták egymás tekintetét.
- Zayn.. Menjünk..- karjára tettem kezemet, ezzel is próbáltam rábírni, hogy nem kéne ezt tovább folytatni.- Eric biztos rossz címet adott meg..
- Nem, nem hagyom annyiban.. Ennyivel tartozom neked.
- Hayleynek igaza van.. Mennetek kéne.- szemeim kikerekedtek, nem hittem a fülemnek. A férfi azonnal meg is bánta szavait, arca elsápadt, tudta, hogy már nem szívhatja vissza.
- Honnan tudja a nevemet, ha nem ismer?
- Nézd.. Ez bonyolult.
- Tudom kezelni.. Kérem.. Tudnom kell mindent.- közel álltam a könnyekhez, talán egy kicsit rá is segítettem a hatás érdekében. de ki ne tette volna a helyemben? Végigmért szemeivel, majd apró sóhaj hagyta el ajkát.
- De ő nem jöhet be..- le sem vette rólam tekintetét, bólintással jeleztem beleegyezésemet.
- Nem mehetsz be egyedül.- Zayn karomnál fogva húzott vissza.
- Megleszek.- kérlelő tekintetét mélyen véste enyémbe.- Ha segíteni szeretnél, megvársz.- elengedte karomat és levette rólam tekintetét, ezt egy beleegyezésnek vettem. A férfi kitárta előttem egy ajtót, biztató mosolyt küldtem Zayn felé, majd beléptem a házba. A falak világosra voltak mázolva, az egyszerű bútorok árulkodó jelek voltak arra, hogy egyedül él itt, mégis otthonos volt. Mutatta, hogy üljek le, én pedig eleget tettem kérésének. Körbenéztem a nappaliban hátha találok valami árulkodó jelet, valamit, ami segíthet, de csalódnom kellett. Ahogy jobban szemügyre vettem a helységet feltűnt, hogy egy kép, vagy személyes holmi sem volt, szóval vagy nem itt lakik, vagy tényleg egyedül él.
- Megváltoztál.- hangja kissé megijesztett. Végignézett rajtam, majd mosollyal az arcán ült le velem a szembe.- A szemeid.. Az apádé.
- Mi történt vele?- hangom kissé erőtlen volt.
- Nagyon jól tudod mi történt.- szemeit levette rólam, elmeredt maga előtt, mint akinek emlékek jutottak épp eszébe. Bárcsak nekem is több, élesebb emlékem lenne az apámról, de nincs. Van néhány, de nagyon fiatal voltam, és ő is sokat utazott.. Aztán meghalt. Így nincs annyi emlékem, mint amennyinek egy velem egyidős embernek kéne, hogy legyen.- Okos lány vagy.. Miért maradtál vele?
- Nem tudom.. Ő megért..- arcán apró mosoly jelent meg.
- Tudod Hayley, Tom mindig is azt kérte, hogy ne engedjelek a közelébe.. Ezért is került a nevelőapjához.
- Én úgy tudtam..
- Történtek dolgok, amik miatt el kellett őt engednie, de szerette..- kinézett az ablakon, a lépcsőn ülő fiúra.- Túlságosan is.- apró sóhaj hagyta el a száját.- Sajnálom, hogy nem tudtalak távol tartani tőle.
- Nem tehet róla.- elgondolkodtam egy pillanatra.- Miért küldte az üzeneteket.. A leveleket?
- Tom tudta, hogy valami történni fog, én nem voltam Londonban, tárgyaláson vettem részt Amerikában. Kértem, hogy jöjjön utánam, de maradt. Mindenképpen tudatni akarta veled az igazságot, így amikor elég idős lettél elkezdtem nyomokat hagyni. Nem állíthattam be hozzátok, hogy elmondjak mindent. Eleinte nem tudtam mennyire hiszel majd a leveleknek, de azt tudtam, hogy az apád iránt érzett szereteted segít majd.
- De Zayn.. Csak egy gyerek volt, akit befolyásoltak.
- Tudom, ezért is nem jelentettem még fel.. És túl sok dolog kerülne nyilvánosságra az üggyel kapcsolatban, aminek nem szabadna.- percekig csend ült a szobára, hagyta, hogy feldolgozzam a hallottakat. Úgy éreztem magam, mint aki álmodik, nem hittem volna, hogy valaha is megtudom mi történt valójában és ki segített nekem ebben. Féltem, hogy az álom bármelyik pillanatban befejeződhet, így nem pazaroltam az időt.- És mi van az anyámmal? Ő tud valamit? Furcsán viselkedik.
- Nem tudom Tom mit mesélt neki, sajnálom de erről őt kell kérdezned.
- Lehetne még egy kérdésem?- nem akartam tolakodónak tűnni, de mindent tudni szerettem volna.- Miért mondták, hogy szívrohamban halt meg?
- Ez mai napig egy rejtély..- megrántotta vállát. Szemei szomorúan csillogtak, látszott rajta, hogy túl sok volt ez neki. Magamnak is, de csak akkor vettem észre, mikor arcomon egy könnycsepp gördült végig.
- Köszönöm.. Mindent nagyon köszönök..- nem tudtam befejezni a mondatot, ugyanis nem tudtam hogy hívják..
- Mac.- felkeltem, ezzel jelezve, hogy nem zaklatom tovább.- A történtek ellenére maradj vele, de csak akkor ha tényleg szereted.. Ahogy rád néz..- arcán mosoly jelent meg, ahogy az enyémen is.- Vigyázz magadra Hayley.- végigsimított arcomon, szemeit könnyek lepték el.
- Még egyszer köszönök mindent.- azzal már ki is léptem az ajtón, Zayn azonnal felkelt a lépcsőről. Intettem a férfinak mikor a kocsihoz értünk. Nem vettem le tekintetemet a házról, egészen addig, míg el nem hajtottunk onnan. Furcsa érzések kavarogtak bennem, a mellettem ülő fiúra néztem, aki le sem vette tekintetét az útról. Megnyugodtam, hiszen minden.. Majdnem minden a helyére került, kivéve egy dolgot.. A legnehezebb döntés előtt álltam.. Hogy mi legyen a mellettem ülővel.