23. fejezet

What am I gonna do..?

- Hayley! Gyertek le!- Zayn és én egymásra néztünk, anyu hangja idegesen csengett. Zayn szinte azonnal felpattant helyéről, de elkaptam karját és megállítottam. Nem beszéltem még neki arról amit megtudtam, nem akartam, hogy hülyeséget csináljon. Úgy éreztem jobb, ha nem tud róla, így nem lehet gyanús senkinek. Tudom, hogy nem ő tette.. Hiszen tudja mit jelentett nekem az a férfi.. Azonban úgy éreztem joga van tudni, de az ilyet mégis hogy közölhetné az ember?

- Beszélnünk kell.- mély levegőt vettem. Idegesen néztem fel ragyogó szemeibe.

- Hays!

- Előbb nézzük meg mit szeretne anyukád.- arcán mosoly jelent meg, majd egy puszit nyomott homlokomra. Sóhajtva bólintottam és siettem ki a szobából.

- Minden rendben?- kettesével szedtem a lépcsőfokokat, mikor leértem anyu és Ric mellett ismerős arcok álltak, köztük ott volt Steve is, és még néhány ismerős arc a rendőrségről. Minden szem rám szegeződött, éreztem, hogy valami nincs rendben, automatikusan a mögöttem álló fiú keze után kaptam. Nem vehetik el tőlem, még egyszer nem veszíthetem el.. Nem élném túl.- Steve..? Mi történt?- rá emeltem tekintetemet. Apró sóhaj hagyta el ajkát, majd hozzám lépett.

- Hayley Adams, letartóztatom amiért betört és adatokat lopott a rendőrség adatbázisából.- szavai visszhangot vertek a fejemben. Az agyam teljesen kikapcsolt, nem jutottam szóhoz csak néztem magam elé. Mindvégig azt hittem találtak valamit Zayn ellen, pedig csak miattam jöttek. Csuklóimat körül ölelte a fém ékszer. Nem mertem felnézni, a földet bámultam és követtem utasításaikat minden ellenállás nélkül.

- Tessék? Az ki van zárva Hayley nem képes ilyenre!- anya szavai kétségbeesetten csengtek. Több mondatot is szántak nekem, de jobbnak láttam hallgatni. És jogom volt hozzá.. Beültettek a rendőr autó hátsó ülésére, majd elhajtottunk onnan. Egész úton csak néztem kifelé, Steve mellettem ült, az első két ülésen pedig a kollégái foglaltak helyet. Láttam arcán, hogy nehezére esik ezt csinálnia, de muszáj volt, amiért egy percig sem hibáztattam. A rövid út után a rendőrségen egy helységbe vittek, négy fal vett körül a kis szobában. Csupán egy asztal volt bent, két székkel. Nagyon is jól tudtam hol vagyok. Vagy fél óráig egyedül ültem, csupán a csend vett körül, így mondhatni örültem mikor Steve belépett és leült velem szemben.

- Csak egy nevet kell mondanod Hays, és már mehetsz is haza.- nem néztem rá, a bilincsel babráltam, már amennyire tudtam.- Mondhatsz bármit, nem rögzítjük ezt a beszélgetést, és csak magunk vagyunk.- félve néztem fel rá.

- Sajnálom.- hangom eleinte halk volt, de ez nem tartott sokáig.- Nem gondoltam, hogy kiderül. Csak tudni szerettem volna..- elhallgattam.- Valamit.

- Hayley, tudjuk, hogy nem lettél volna képes ilyenre egyedül.- félre pillantottam.- Csak mond ki a nevét.
- Én csináltam.- reméltem ezzel végre lezárhatjuk ezt a beszélgetést. Szó nélkül kelt fel az asztaltól, kissé fellélegeztem.
- Tudom, hogy nem te voltál. Ismerlek, Hays. Amanda és Ric már intézik neked az ügyvédet. de nagyon szépen kérlek had ne kelljen idejönnie. Csak gondolkozz a következményeken.- azzal már ott is hagyott. Fejemet a hideg asztalra döntöttem és behunytam szememet, ezzel remélve valami aprócska jelet, ami megmutatja a helyes irányt. Egy valamiben voltam csupán biztos.. Hogy nem vagyok spicli. Úgy éreztem a világ ellenem van, és valamilyen szinten csalódást okoztam azoknak, akiket szeretek.
- Mit tettél megint?- felkaptam fejemet, kék szemei csillogtak, arcán mosoly jelent meg. Akaratom ellenére is szám felfelé görbült. Mikor leült velem szembe már komoly tekintettel nézett rám. Nem akartam végighallgatni ahogy ő is kioktat, főleg azután nem, hogy több hete eltűnt a Földről.
- Ha azért jöttél, hogy kioktass, vagy megmond mit tegyek és mi a jó nekem, húzz egy sorszámot.. Majd valamikor szólítalak.
- Megváltoztál.. És most nem csak a külsődre gondolok.. Mindig is az a lázadó típus voltál, de most..
- Nem voltál itt, hogy emlékeztess a határokra.- megrántottam vállamat. Kifejezéstelen arccal, mondhatni bámultuk egymást, de legszívesebben üvöltöttem volna, amiért úgy viselkedik velem mint egy ügyvéd. Nem akartam, hogy Ethan így viselkedjen, azt akartam, hogy közölje minden rendben lesz és támogat, nem számít mi lesz ennek a vége..
- Ha mondasz egy nevet.. Figyelembe veszik..
- Igen? Sokra mennék vele.. Nem most először ülök itt, vagy elfelejtetted? Nekem már nem jár a "ez az első rendőrségi ügyed" kedvezmény. Emlékszel, amikor adatokat loptunk az egyik itteni gépről? Elvittem helyetted, hogy ne rúgják ki az apádat.. Vagy amikor lehallgattuk a mobilját és lebuktunk? Soroljam még az ügyeimet?
- De ha mondanál egy nevet.. Többet nem történne ilyen..
- Hidd el.. Nem fog, ő nem akart belemenni.. Szóval én tettem.
- Basszus Hayley, miért nehezíted meg?! Ülni akarsz?! Amanda éjjel nappal dolgozik csakhogy fizethesse a házatokat, szerinted le tudná tenni az óvadékot?! Ezt akarod?! Tönkreteszed! Ahogy magadat is..
- Menned kéne..- elnéztem válla felett. Felnevetett, de nem örömében. Fájt, hogy kiabált velem, fájt, hogy nem állt ki értem, hiszen én annyiszor megvédtem és elvittem helyette a balhét.
- Csak most az egyszer ne magadra gondolj..- mint ha kést szúrtak volna egyenesen a szívembe, és megforgatták azt, amilyen lassan csak lehet. Több sebből véreztem, a legtöbbet az állítólagos legjobb barátomnak köszönhettem.
- Sajnálom, hogy én csak csalódást tudok neked okozni.
- Hays..- megállt az ajtóban, én azonban elfordítottam a fejemet. Nem akartam vele beszélni, nem akartam látni, vagy egyáltalán tudni a létezéséről. Egy részem halottnak tekintette Ethan Davist, egy másik pedig könyörögve kúszott, hogy elérje, visszahívjam és kisírjam magam a vállán. A sötét oldalam nyert. A fájdalom megsemmisített odabent, de tudtam, hogy ha most kitálalok csak rosszabb lesz, így maradtam az eredeti sztorimnál. El kellett vinnem a balhét, nem kenhettem másra, hiszen én voltam benne az agy, ő csak a báb, aki azt tette, amit mondtam neki. Szóval tessék.. Jöjjön aminek jönnie kell.